Toller gépkocsija túllépte a megengedett sebességet

A szakértői vélemény szerint Toller László szolgálati gépkocsija, ugyan nem jelentős mértékben, de túllépte a megengedett sebességet, s a baleset idején a pécsi polgármester és sofőrjének biztonsági öve nem volt bekapcsolva - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója.

A szakértő állítása szerint a sebesség túllépése "enyhe" mértékű volt, ugyanakkor megállapította azt is, hogy a biztonsági övek nem voltak bekapcsolva - mondta el Kovács Zoltán alezredes, főkapitány-helyettes.

A szocialista politikus június 19-én szenvedett közlekedési balesetet a 61-e főúton Dombóvár és Tamási között, amikor egy szabálytalanul - két teherautót - előző gépkocsi leszorította az útpadkára. A baleset következtében Szőke János gépkocsivezető később a kórházban életét vesztette, Pécs polgármesterét pedig azóta is az intenzív osztályon kezelik. A főkapitány-helyettes azt is elmondta, hogy a vizsgálat következő szakaszában igazságügyi orvos szakértőt és műszaki szakértőt rendelnek ki.

A közös szakértői vizsgálat feladata lesz megállapítani, hogy a biztonsági övek bekötésével ez a súlyos, életveszélyes, illetve halált okozó sérülés elkerülhető lett volna-e. Kérdésre válaszolva Kovács Zoltán közölte: a baleset okozója egyértelműen az előzést végrehajtó gépkocsi vezetője volt. Ellene halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folyik az eljárás. A közös szakértői vizsgálat eredménye az ítélet kiszabásakor játszik majd szerepet.

Kedden a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinika igazgatója arról tájékoztatott, hogy megkezdik Toller László pécsi polgármester fokozatos ébresztését a mély altatásból. "Toller László mai képalkotó vizsgálata (MR) alapján a művi altatás és invazív koponyaűri monitorozás fokozatosan megszüntethető" - áll Dóczi Tamás professzor közleményében. A tájékoztatás szerint a fokozatos ébresztés akár több hetet igénybe vehet, s előre jelezhető, hogy a politikusnak azt követően is bizonyosan tartós intenzív terápiára lesz szüksége. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.