Kuncze: nem kell feladni az önkormányzati reformot

Az önkormányzati rendszer hatékonyabbá és racionálisabbá tételére vonatkozó elképzeléseket nem kell feladni - mondta az SZDSZ elnöke a közszolgálati televízió reggeli műsorában.

"Most van négy év arra, hogy megpróbáljunk a politikában egyezséget kötni, hogy legalább 2010-től átálljunk egy racionálisabb működésre az önkormányzatok esetében" - fogalmazott Kuncze Gábor a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Hozzátette: a szakpolitikusi szinten egyetértés van a pártok között, ám a "politika színpadán" ez képtelen kialakulni.

A liberális párt elnöke kiemelte: a reform két lényeges csomópontja a kistérségi együttműködés erősítése és a regionális rendszerre történő áttérés. Ennek megvalósítása törvénnyel nem ment, ezért ösztönzők rendszerekkel lehet ebbe az irányba tolni a rendszert - mutatott rá.

Kifejtette, ha az önkormányzatok együttműködnek, társulnak, közösen működtetnek intézményeket, akkor több támogatást kapnak a költségvetéstől, ha a régiókban jobban együttműködnek az önkormányzatok, akkor oda több feladatot és több lehetőséget ad a szabályozás, ezáltal a kívánatos irányba fejlődhet a rendszer. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.