Sírás és zokogás a T. Házban

Demszky Gábor a központi régió szerepének fontosságáról, Ujhelyi István (MSZP) pedig az ellenzék elutasító magatartásáról beszélt a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításának részletes vitájában tegnap a parlamentben. Demszky Gábor főpolgármester azt hangsúlyozta, hogy a parlament történelmi lehetőséget szalasztott el, amikor a regionális szabályozás ügyét nem emelte alkotmányos szintre. A politikus a tárgyalt javaslattal kapcsolatban kifejtette: történelmi vétek lenne kettészakítani a központi régiót, Budapest és a 76 településből álló agglomeráció egységét meg kell tartani, nem szabad a főváros körül gyűrűrégiót létrehozni. Példaként említette, hogy a budapesti kórházak betegeinek 60 százaléka Pest megyéből kerül ki, a fővárosi iskolák tanulóinak 26 százaléka a megyéből jár be a fővárosba, továbbá Budapest közlekedési rendszere szorosan összenőtt az agglomeráció közlekedési rendszerével.

Ujhelyi István, az önkormányzati tárca államtitkára a vita végén mondott zárszavában közölte: a részletes vita ellenzéki hozzászólás nélkül zajlott, és ellenzéki módosító indítvány benyújtása nélkül fog szavazni a parlament egy olyan korszakalkotó reformcsomagról, amely gyökeresen megváltoztathatta volna a magyar közigazgatás rendszerét. "Az egyik szemem sír, a másik pedig zokog" - tette hozzá. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.