Büntetőjogilag azonban mindez az elsőfokú ítélet szerint ártatlan eset volt. Az államot százmilliárdos kiadásba verő bank vezetőit bűncselekmény hiányában felmentették. Egyidejűleg nem emeltek vádat senki ellen, hogy hazudott, amikor azt állította, hogy ők bukták el ezt az összeget - a vád ebből 34 milliárdot próbált elszámoltatni. Arra sem indult meg az igazságszolgáltatás, hogy kiderítse, ha nem itt a bűn, akkor hol: kinél van a százmilliárd? És már nem is fog.

Senki ne próbálja a saját életéből kiszorozni, hogy mennyi pénz ez: nem fog menni. Azt talán még ezen a szinten is meg lehet érteni, hogy nemrég egy szentesi orvos igazgatót végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek, mert mintegy hatvan-hetvenmillió forint értékű csalárd csípőprotézis-műtétről - tudott. Ezt még fel tudják fogni az emberek, tiltakoznak is ellene. Ez a postabankos ügy viszont sok. A semmi is az, amiről az ítélet szól. Nem börtönbüntetést követelne az ember persze ilyen esetben, hanem az igazság szolgáltatását. Ebben az élményben azonban ezeken a szinteken nem lehet részünk. Meglehet, nem véletlenül. Az igazságszolgáltatás kapitulál, amikor a politikai áttétektől betegített ügyekkel találkozik. Az úgynevezett Fidesz-közeli cégektől Tocsik Márta alig követhető ítéletein át a Kulcsár-ügy megismert fordulataiig az a benyomás alakul ki, hogy a jog, amely rendezett viszonyok között is egyre nehezebben követhető megoldásokat kínál, a politika által zilált térben elveszíti autoritását. De nem is tart rá igényt.

Ez akár megbocsátható lenne valamiféle egészséges védekezéseként egy magasztosabb célokra szánt rendszernek. Ha lenne, ami kiváltja. Ha lehetne számítani a társadalom megbízható fórumainak orientációjára. De ilyenek nincsenek. Egy ilyen ítélet után érezni, hogy autentikus forrás nélkül vagyunk. Princz Gábor ügyvédje, Bárándy Péter - aki az ügy kulcspillanataiban igazságügy-miniszter volt, ami önmagában is felveti az összeférhetetlenség kérdését - azt mondta az ítélet után, hogy nehéz mit kezdeni az olyan ügyekkel, amelyekbe a politika beleszól. Ez azonban nem ilyen, tette hozzá. Nem hát. Függöny.

"A bíróság semmit sem akar tőled. Befogad, ha jössz, elenged, ha távozol. Az ítélet nem egyszerre jön, az eljárás maga válik ítéletté." Ez idáig Kafka: barátai állítólag nagyokat nevettek, amikor kéziratból felolvasta nekik regényeit. Egyre kevésbé érthetjük, miért. Nekünk Kafkában már nincs semmi vicces.