A Postabank története Princz Gábor története. Úgy lett a Magyar Nemzeti Bank egykori osztályvezetőjéből a politikai és kulturális élet meghatározó figurája, ahogyan a bank a kilencvenes évek közepének egyik legnagyobb gazdasági csoportjává nőtte ki magát. És ugyanolyan gyorsan bukott el, ahogyan a bankja. A Postabank ma már csak emlék, Princz maga pedig első fokon felmentett vádlott, a hajdan legelegánsabb partik résztvevőjéből mára az elit tagjai számára kerülendő figura lett.

A sztori biztos sikerként indult. Princz vetette fel, hogy versenyt kellene teremteni a lakossági banki szolgáltatások terén: egy, a postahivatalok bármelyikében beváltható könyvecske volt az ötlet. Akkori mércével mérve korszerű eszköz a megtakarítások gyűjtésére, amit újszerű reklámokkal népszerűsítettek. Az eredmény: az eredetileg huszonhat fős pénzintézetecske pár év alatt a második legnagyobb hazai lakossági bank lett, és óriási összegek fölött rendelkezett. A hitelintézet, és ezzel Princz közéleti szerepe óriásira nőtt: színházi előadásokat, művészeket, sportolókat támogatott, üzletelt az állammal (és a pártokkal). Ahogyan az akkoriban szokás volt.

Az csak évek múltán derült ki, hogy a túlságosan gyors növekedés kárára vált a banknak, ahogyan a veszteség volt az ára az előkelő közéleti szerepnek és az azzal járó hatalom megszerzésének is. A fejlesztésekre nem jutott pénz, a versenytársak - a bankkártyákkal és az elektronizálással - lekörözték a Postabankot, amely ráadásul magas költségekkel működött: túl sokat fizetett a betétekért, a működési költségei meglehetősen magasak voltak, miközben befektetéseinek és hiteleinek egy része nem hozott semmit. A veszteségképződést a bank igyekezett elrejteni, amire a bankfelügyelet 1996 végén tartott vizsgálata már felhívta a figyelmet. Nem tudni, hogy a jelentés megállapításai kiszivárogtak-e, de tény, hogy 1997 februárjának végén futótűzként terjedt el a hír a Postabank csődjéről, ami az ügyfelek rohamához, pánikhoz vezetett. A Postabank állta a rohamot, majd a kormányhoz fordult segítségért.

A kormány és a bank vezetése ezt követően hosszú csatát vívott. A tét az volt, hogy az állam Princz Gáborral együtt vagy nélküle segít-e. Princz végül vesztett: a csöpögtetett állami pénzek, a bank vezetéséért folytatott csaták nyomán a botrány egyre dagadt, s egyre több minden derült ki a veszteség okairól. Princzet 1998 júliusában eltávolították az általa vezetett pénzintézet éléről, s a bankot ugyanezen év végén konszolidálták: 158 milliárd forintot tett be az állam azért, hogy csak az addigi részvényesek veszítsenek, a betéteseket ne érje kár.

Princzet és társait több intézmény jelentette fel, az ügyet több szervezet (ÁSZ, Kehi, parlamenti bizottság) vizsgálta. Az eredmény mindenütt ugyanaz: a túlzott növekedés, a rosszul megválasztott stratégia vezetett a veszteségekhez - igazi felelősöket sehol, senki sem nevezett meg. Az adófizetők által "kiköhögött" végső számlát 200 milliárd körülire becslik. Igaz, a pénzintézetet később több mint százmilliárdért vette meg az Erste Bank az államtól, ami csökkenti a veszteségeket. Ráadásul időről időre felmerül a túlkonszolidáció vádja is: e szerint nem is lett volna szükség ilyen tetemes összeg bepumpálására, így a talpra álláshoz valóban szükséges összegen felüli állami tízmilliárdok végül máshova vándoroltak volna.