Mondhatjuk.

Aligha akad a Földön felnőtt ember, aki ne Zidane fejjel tökéletesen kivitelezett mellporjával foglalkozna. Nincs világlap, amely ne dokumentálná ezt.

Nem kis nagyképűséggel állíthatom: nem értek a focihoz. Fogalmam sincs, mi változást hozott ez a világbajnokság például taktikailag. Mit kellene rajta változtatni, amit Blatter úrtól Vitray úrig annyian szorgalmaznak. Bár meg kell jegyezzem: a szabályokat, a pályákat, a stadionokat, szóval mindent arra a gyepen futkosó huszonkét emberre méreteztek. Vagy legalábbis így fejlődött szervesen ki... Nem tudom, jó-e a bírók fülébe susogó partjelző vagy az óriáskivetítő. A játék része a bíró szidása is, az a meccs utáni kocsmai vita, kezezés volt-e vagy sem.

Ami Németország után biztos: a Föld - futball-labda lett.

A globalizálódás újabb termékével állunk szemben. Sajátos termékkel, mert a globálisat nemzetiszín zászlóba csomagolva ünnepelték milliók. A Bundestag egyik török származású képviselője a német csapat sikerén lelkesülve máris új nemzetállam létrejöttéről beszél, nem oktalanul, nem jogtalanul.

Az ugrásszerű változás akkor következett be, amikor a nyugat-európai klubokban feltűntek az első afrikai és ázsiai játékosok, "odaát" pedig megalakultak az első angol fanklubok. A teljes brazil válogatott európai klubokban játszik. Angliában van olyan csapat, amelyben alig akad angol játékos. A portugál-francia vb-mérkőzésen - némi túlzással - a fél Chelsea szaladgál a pályán, ül a kispadon. A holland-portugál meccsen két kiállított, Van Bronckhorst és Deco mint barcelonai csapattárs beszéli meg a történteket.

A játék lett először is globális.

Mindenekelőtt, mert globálisan nézik. A vasárnapi berlini döntőt állítólag több mint egymilliárdan látták; minden hatodik földlakó. (Több mint kétszáz ország vette meg a közvetítési jogokat. A berlini Olimpiai stadionból háromezernél is több újságíró tudósított.) Ennyien döbbentek meg azon a bizonyos mellporon a sok ezer dolláros plazmatévék előtt New Yorkban, és az olcsóbb készülékek előtt a Kuala Lumpur-i külvárosokban.

Globális lett a játék, és globális lett az üzlet is mögötte. És ez az üzlet már nem szatócsbolt, hanem önálló, nagyon masszív iparág.

Ami a szatócsboltot illeti: a berlini örömlányok boldogok voltak, hogy az olaszok jutottak a döntőbe, mert jó kuncsaftok. Az utolsó hétvége előtti adatok szerint másfél milliónyian keresték fel Berlint három hét alatt, kétszázezer liter sör, 90 ezer liter limonádé, 65 ezer pár virsli fogyott. Tovább: a vb igazi karácsonyi forgalmat hozott a televíziók és a DVD-k piacán. Még tovább: az egyik sportszergyártó cég főnöke közölte, hogy hárommillió focitrikót adtak el a világbajnokság alkalmából. A vb-vel kapcsolatos árucikkek eladási értékét 1,2 milliárd euró fölöttire becsülte.

Még tovább: a hirdetési piac részvevői rájöttek, hogy óriásit tévedtek, amikor azt gondolták, a futball a férfiakat érdekli elsősorban, és ezért mellőzték a reklámokban a nőket. Kiderült: rekordszámú hölgy volt kíváncsi a világbajnokságra, a hirdetők mégis a már kitaposott ösvényen maradtak, és egyoldalúan tipikus férfimárkákat reklámoztak férfiaknak; 39 százaléknyi női nézőt mellőztek. Hogy mekkora pénzről van szó? A hirdetők több mint egymilliárd dollárt költöttek reklámokra a világbajnokság ideje alatt.

És hogy ezt a globális iparágat hogyan használhatja ki egyetlen nemzet akár? Itt van mindjárt a világ első számú banánexportőrének számító Ecuador esete, amely jó ideje harcban áll az EU-val, mivel az importvámmal terheli meg a Dél-Amerikából érkező szállítmányokat, s versenyhátrányba hozza az ottani termelőket. A válasz a "puhítás": Ecuador Hamburgban és Berlinben külön standokkal volt jelen a szurkolóknak szervezett vásárokon, és banánnal, továbbá kakaóval kínálták az érdeklődőket... Ecuadori banánnal és kakaóval. Kétmillió dolláros idegenforgalmi marketingkampányt csináltak Németországban.

Egy globális játék, egy globális üzlet látható morzsái. Mert magáról a futballüzletről egy szót sem szóltunk. Arról az üzletről, amely egész évben virágzik, és amelynek kulisszái mögé nem is olyan könnyű bepillantani. És ez az a globális sport-szórakoztató iparág, amelyből Magyarország kimaradt. Alighanem örökre. Nem a tehetséggel (azzal is), nem az erőnléttel (azzal is), nem a gondolkodásbeli lassúsággal (azzal is) van a legfőbb baj. Hanem azzal, hogy errefelé képtelenek voltak felfogni, valójában mi történik az orruk előtt a világban.

Akkor Ukrajna? Akkor Ghána?

Persze, Ukrajna, persze, Ghána. Ők részesei az üzletnek. Részesei - részben. A periférián: játékosokat nevelnek, adnak el, benne vannak az üzletben, de nagyon messze vannak attól, hogy bele is szóljanak. Mi már itt sem tartunk: ebbe a komplex, apró részletességgel felépített üzletbe aligha van bejutás. Egy-egy játékost, persze, még mi is eladhatunk. Tervezhetünk stadionokat. Szállíthatunk óriáskijelzőket, valaha volt rá példa. Esetleg gyárthatunk ülőkéket vagy csomagolhatunk magyaros hot dogot. A világfutballtól meg a világüzlettől talán vegyünk végső búcsút. Nem ez az első, nem is az utolsó, ami iránt vakok meg túl nyakasak voltunk. Amatőrök.

Máshol kellene keresni szabad pályát.