Íme, két kiindulópont egy racionális diskurzushoz, vitához. Beemelhető volna, hogy az MNB miért nem emelte a kamatlábat, amire a befektetők (és a szolgálatukban lévő elemzők) olyannyira vágytak? De a magyar politikai ellenzék vezető ereje, a Fidesz, láthatóan ki fog maradni ebből. A párt, amelyik minden intés dacára kitart a talleyrandi konstrukció mellett (túlzás = eljelentéktelenedés), úgy vélt fogást találni a csomagon, hogy a forint értékvesztését máris azzal hozta összefüggésbe. Holott - a gyerek is tudja - a megszorító intézkedések nemhogy mai állapotukban (még nincs is törvény róluk) nem fejthettek ki semmilyen közvetlen pénzpolitikai vagy költségvetési hatást; még hónapokig nem fognak. A Fidesz mai, zavarodott állapotában rögtön az abszurd szférába menekült.

Pontosabban: maradt, ahol volt. A csomagot vissza kell vonni, közölte a párt szóvivője, ki ugyanazzal a lélegzettel azt is kimondhatta volna, hogy a költségvetési hiány csökkentése végett semmilyen lépést nem kell tenni. Abszurd, de tipikus fideszes ravaszkodás. Az ellenzéki párt képtelen szabadulni a teljes obstrukció politikájától. Voltaképp azt sugallja, hogy ha ő nyerte volna meg a választásokat, semmit se tett volna a hiány lefaragásáért. El nem vett volna egy fillért sem a vállalkozóktól vagy a bérből, illetve fizetésből élőktől. Nem rakott volna terheket senkire, mindenki érdeksérelem nélkül úszta volna meg ezeket a nehéz időket. Sőt: ő adót csökkentett volna. A szóvivő ezzel az egyetlen konkrétummal szolgált pártja (egyébként ellenőrizhetetlen, mert megvalósíthatatlan) elképzeléseire nézve.

Ha az MSZP/SZDSZ koalíciót hazugsággal vádolják ("nem ezt ígértétek"), akkor az ellenoldallal szemben is jogos volna a hazugság vádja. Aki ma azt mondja, hogy ő adócsökkentéssel, tehát az állami bevételek lefaragásával, ergo a hiány növelésével állította volna helyre az egyensúlyt, az ugyancsak hazudik.

Zavar van a legnagyobb ellenzéki pártban, mondom. Zavar, mert politikai teljesítményben a Fidesz a "mindenre nemet mondok"-on kívül semmi egyebet nem képes felmutatni. A Fidesz, kicsit metaforikusan szólva, csak sztrájkban tud gondolkodni, ennek a harcmodorának a foglya. Hagymázas álom, hogy a mai kormány a totális ellenzékiség hatására le fog mondani, vagy akár eláll terveinek a végrehajtásától. A lövészárokban kuporgó ember reménykedhet ugyan a csodában, de ez nem fog bekövetkezni.

A háborúnak tudniillik vége van. A koalíció alig néhány hete nyerte meg a választásokat, jelentős fölénnyel. S hogy erkölcsi sérüléssel is, mert "nem ezt ígérte"?! Van ilyen, volt ilyen. Margaret Thatcher politikája döntő felelősséget viselt a nagy-britanniai munkanélküliség felszaporodásáért (miként Medgyessy/Gyurcsány a hiány elszaladásáért), de élvezte a választók, közöttük a munkanélküliek (!) bizalmát is. Úgy nyert választást utcahosszal, hogy reformeri hitelét a hamis ígéretei se kezdték ki.

De sokkal szívesebben idézném, a Fidesz okulására, a spanyol kommunisták hajdani dilemmáját, amely Jorge Semprun és Alain Resnais filmjéből, A háborúnak vége címűből köszön vissza. A mese szerint az illegális párt képtelen szabadulni attól a "bejáratott" ösztönétől, hogy neki általános sztrájkot kell szerveznie, mert attól összeomlik a Franco-rendszer. S nem veszi észre, hogy az "embereknek" már egyáltalán nincs kedvük sztrájkolni; a rendszer pedig, álljon bármilyen ingatag lábakon is, reformra és nem forradalomra vár. Ezért az eretnekségért Semprunt kizárták a hajdani SKP-ból; ma idehaza a Fideszben hullanak azok a fejek, amelyekben az övéhez hasonló gondolat fogan: a háborúnak tényleg vége van.