"Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy az állam folyó bevételei által nem fedezhető kiadások fedezetének megszerzése iránt hitelműveletek útján intézkedjék" - így rendelkezett az 1945. évi X. törvénycikk, miután a fegyverszüneti egyezményből eredő kötelezettségek teljesítésére másként nem láttak módot. Erre hivatkozással a búzától a vágómarháig elvittek mindent, mégpedig igen sajátos "hitelműveletek útján". A lefoglalt terményekért és állatokért ugyanis olyan államkötvényekkel fizettek, amelyek pénzbeni ellenértékét százkilónyi búzában állapították meg. Ennek megfelelően egy mázsa búza egy kötvényt ért, míg például egy malac árát kilónként 11, míg egy hízott bikáét 12 kilónyi búzára taksálták. A tenyészállatokat még ennyire sem becsülték, mert például egy kancáért mindössze 72 kiló búzával "fizettek".

A kötvények értékét és az évi négyszázalékos kamatot 1948 végéig kellett volna kifizetni, ám az eredetileg is egyoldalú megállapodást az állam önkényesen módosította, és a törlesztés határidejét 1959-ben határozta meg. A szerencsésebbek korábban is a pénzükhöz juthattak volna, mert évente sorsolást terveztek, ám erre csak két alkalommal került sor, s a kibocsátott több tízezerből legfeljebb hét-nyolcszáz búzakötvényt váltottak vissza.

Gál Péter és Kerekes Gábor ügyvédek még 2004-ben kezdeményeztek próbapert, hogy az államot végre fizetésre bírják. A bíróságtól azt kérték, hogy a beterjesztett egyetlen kötvényre vonatkozóan mondja ki: ügyfelüknek jár a tőke, valamint 1948-ig a négyszázalékos kamat, majd attól kezdve a mindenkori késedelmi kamat is. Bár ma százkilónyi búza ára három-négyezer forint lehet, követelésükben csupán az 1948-ban államilag meghatározott hatvan forintot jelölték meg.

A tét így néhány száz forint volt, a Fővárosi Bíróságon mégis vesztettek. Az ügyvédek tájékoztatása szerint a bíróság - más, hasonló ügyekkel szemben - ezúttal elismerte az állam fizetési kötelezettségét, a keresetnek mégsem adott helyt, mert a felperes nem nyújtotta be a kötvény eredeti megszerzését igazoló községi bizonyítványt. Egy 1948-as PM-rendelet előírta ugyanis, hogy a pénz csak a kötvény eredeti birtokosának, illetve örököseinek jár. A rendeletet viszont azóta hatályon kívül helyezték, így az önkormányzatok - jogalap híján - akkor sem állíthatnák ki az igazolást, ha az ahhoz szükséges dokumentumok rendelkezésre állnának. Az elsőfokú bíróságot ez a körülmény sem hozta zavarba.

A Fővárosi Ítélőtábla másként látta, és a követelést megalapozottnak minősítette. Jogerős ítéletében azt is leszögezte, hogy a szerzés körülményeit nem a felperesnek, hanem az állam jogi képviselőjének kellene bizonyítania, hiszen ő hivatkozott az egykori rendeletre. Azt viszont nem fogadta el, hogy késedelmi kamat is járna, mert a kötvény tulajdonosa 2004 szeptemberéig - amikor a fizetési meghagyás kibocsátását kérte - nem tett lépéseket a pénz visszaszerzése érdekében. Ezért csak az évi két forint negyven fillér ügyleti kamatot ítélte meg - ez 58 esztendőre 140 forint -, a késedelmi kamatot pedig 2004. szeptember 28-tól az összeg tényleges kifizetéséig terjedő időszak alapján kell majd meghatározni. Vagyis: az 1946-ban rekvirált száz mázsa búza 2006-ban körülbelül kétszáz forintot ér.

Az ügyvédek azonban úgy vélik, nem az összeg a fontos, hanem az elv: a bíróság végre elismerte, hogy bizonyos követelések nem évültek el. Ennek oka egyébként az, hogy 1949 és 1988 között jogszabály zárta ki a bíróság előtti jogérvényesítést, ezért az 1950-es évek végéig érvényes húszesztendős elévülési idő is "nyugodott". Ebből következik, hogy a különféle értékpapírok, kötvények, kincstárjegyek és más hasonló követelések ellenértékének visszaszerzésére csupán 2008-ig van remény.

Ma is folynak hasonló perek: Gál és Kerekes ügyvédek első fokon nyertek az 1929-ben kibocsátott svájcifrank-alapú pénztárjegyek ügyében, s harcolnak a székesfőváros által kibocsátott kötvények kifizetéséért, valamint az 1944-es zsidó kényszerletétek visszaszerzéséért is.