Az odáig rendben is van, hogy húsz éve csak álmodozunk vb-ről, harmincnégy esztendeje meg Eb-ről, és sehol semmi – illetve: nincs ez rendben, de mit tehetünk? –, ugyanakkor az, hogy a sportág verbális változatának penetráns életképeit bemutató napi hírek mellett a REAC edzője még a francia–olasz döntőt is bátran elemezze, bűncselekményként értékelendő. Lassan észre kellene venni: 2006 van.

Németországban – ha nem is csapkodtuk a térdünket minden találkozón, sőt – újfent képet kaptunk a futballiparágról: rendezett feltételek között mérkőző, sportáguk iránt alázattal viseltető labdarúgók teljesítményspecifikusan igyekeznek eredményt elérni és szórakoztatni, s miközben emberek milliárdjai nap mint nap hitet tesznek e produkció mellett, komplex marketing- és PR-háttér segíti a projektet. Azt is lehetne mondani, hogy rend van; mindennek megvan a helye, aztán legföljebb egy-egy Angola–Mexikó meccset kell túlélni, s megkapjuk életünk élményét. Ez a külhoni valóság; ez az a szint, ahová mi, magyarok vágyakozunk. De milyen alapon?

Szimbolikus is lehetne, hogy itthon éppen ma döntenek „végleg” arról: hány csapat indulhat az NB I három hét (!) múlva kezdődő évadában. Ám az igazi probléma nem is ez, hanem az, hogy most sincs koncepció arra nézvést, milyen úton is történjék a vezetőileg untig hangoztatott „rend, fegyelem, törvényesség” véghezvitele. Hol arról volt szó, hogy nincs pardon, és amelyik klub nem teljesíti a nevezési feltételeket, annak viszlát; hol pedig arról, miként lehetne mégis az X. tőkeinjekcióval megsimogatni a felelőtlenül gazdálkodó, korszerűtlen egyleteket. S amíg Zidane egyetlen testcselének analízise végett munkahelyeken állt le az élet, addig az évadokat háromszázmillió forintért közvetítő, eddig szuperlatívuszokat ordító kereskedelmi csatorna hirtelen őszinte lett, s kislisszolt: minek sugározzon, ha a rivális Rex felügyelő több nézőt vonz, mint a bajnoki „döntő”? Jellemző, hogy a százmilliókkal tartozó FTC vezetője a tévés bejelentéstől sem esett gondolkodóba: mint említette, legalább vasárnap délelőttönként nem kell majd pályára lépni. Rejtő Jenő tehát él, ellenben elmagyarázhatná valaki, hogy ha se érdeklődés, se néző, se semmi, miért kell félni az asztalra csapástól? Miért nem lehet azt mondani, hogy ennél nincs lejjebb, uccu, ugorjunk neki? A nyolcvanas évek elején a nagy hírű Milant könnycsepp nélkül kizárták az olasz élvonalból: baja nem lett, mi több, azóta nyert néhány scudettót, továbbá Bajnokok Ligáját. Játékosa, az eltiltott Paolo Rossi szinte beesett a 82-es vb-re: hát nem gólkirály lett? De mehetünk közelebb is. Itáliában – hoszszú hetek-hónapok vizsgálódása után – e napokban készülnek szívdobbanás nélkül alsóbb osztályba sorolni a renitens Juventust és Milant. Olaszország világbajnok lett.