A kutas megszámolta a pénzt, és azt mondta: ez nyolc. Mint máskor, felelte a kuncsaft. De közben kilenc lett, tette hozzá a kutas. Hogyhogy, kérdezte a dzsipes, és levette napszemüvegét. Úgy, hogy emeltünk, felelte szemlesütve, a szolga teljes alázatával a kutas. A dzsipes nyelt egyet, aztán kiköpött oldalra. Nem becsülitek a biztos pénzt, mondta ingerülten, és a farzsebébe nyúlva elővette a hiányzó ezrest. Ne haragudj, szabadkozott a kutas, tudod, nem egyedül vagyok. Tudom, veled van az a sunyi görény, bökött oda a dzsipes az egyik tankoló autó mögül kukucskáló vörös fickóra. A piacról élünk, mondta a kutas, és zsebre vágta az ezrest. De most egy évig megint nem lesz emelés, mondta, és kezet akart fogni. De a dzsipes nem nyújtotta a karját, csak morgott. Utolsó rablók vagytok. Egyszer elrohadtok. S belerúgott a kocsija mellett leállított szemeteskonténerbe.

Erre lépett oda hozzájuk a vörös. Mi a baj, öreg, kérdezte, kezét egy vajsárga ronggyal törölgetve. Lábát kicsit szétvetette, s látni lehetett, munkál benne, hogy a sértésekre mindenképp válaszoljon. Nem elég nektek az isten pénze se, vakkantotta a dzsipes, és hozzátette, ez az oka annak, hogy csórók maradtok. Nem kötelező ám ez a bolt, mondta a vörös ingerülten, s átmutatott az utca túloldalára: vidd oda, fizess óránként háromszáz forintot, és rohangálj kétóránként bilétáért. Dühít, hogy kilencet kérünk az ingyenparkolóért?

Jó, rendben van, te akartad, mondta magából kikelve a dzsipes, immáron újra napszemüvegben. Aztán hosszú előadást tartott a vörös kutasnak. Te egy szarjancsi vagy, aki csak kihasználod a lehetőséget. Én itt két éve fizetek neked meg a haverodnak havi nyolc rupót, oké, semmi gond, én is jól jártam, ti is, noha én megdolgoztam azért a rohadt pénzért... Ugyan mit csinálsz te, jó barát, kérdezte a kutas, és a sokmilliós dzsipre mutatott: ezért tényleg sokat kellett robiznod; nagyon sajnállak. És szembefordult vele: mit gondolsz, mi órabérben dolgozunk? Nem gondolom, felelte a dzsipes, csak az a helyzet, hogy tetvek vagytok. De miért, sziszegte a dzsipes szemébe a kutas. Mert olyat adtok el, rohadékok, ami nem a tiétek.

A vörös képűnél ekkor szakadt el a cérna. Magához intette társát, és azt mondta, ez a patkány azt hiszi, mindenkit sértegethet. Add vissza neki a pénzt, vigye innen a verdáját. A csöndestárs átnyújtotta a vörösnek a pénzt, és azon volt, hogy mihamarabb eltűnjön a zajos zónából. Tessék, mondta a vörös, és a dzsipes fölső zsebébe gyűrte a bankjegyeket.

Elszabadult a pokol. A dzsipes magából kikelve ordított, rohadt korrupt gányadékoknak nevezte a kutasokat, akik az anyjukat is meg...-k két forintért. Aztán többször belerúgott a műanyag szemeteskonténerbe. A vörös kutas hátrált, hívj rendőrt, hívj rendőrt, kiáltotta a kasszáig hátráló társának, közben pedig tovább ingerelte a dzsipest. Húzz el innen, büszke boy, nem tankoltál, ne állj itt. Ne foglald el más tisztességes emberek elől a helyet. A dzsipes hörögve kérdezett vissza: nem láttad az Összeomlást, rohadt féreg? Anyádat láttam, felelte a kutas, nemrég itt kéregetett a sarkon; menj már innen, süket vagy? Föl foglak nyomni a főnökeidnél, mondta remegve a dzsipes, jöhetsz hozzám sittet hányni, ócska tolvaj. Ha még egyszer ideállsz, ezzel verem be a szélvédődet, mondta a kutas, és leemelte a tűzoltó készüléket a bejárati ajtó mellől.

A sarkon szirénázva fordult be egy rendőrautó.

Nem így történt, fantáziáltam. Azt olvastam az újságban, hogy egy benzinkútnál tettlegességig fajult a kutas és a vevő közötti vita. A benzinkút kezelője végül rendőrt hívott. A vizsgálat folyik. Arról, hogy kutas és vevője min veszett össze, nem szólt a szűkszavú közlemény.