Milliárdok a jó oldalra

A minap tett nyolcmilliárd forintos kezdeményezésével Demján Sándor átvette a jótékonysági "szponzori lista" vezetését. Rajta kívül is vannak, akik ilyen nagyságrendben segítenek, de többnyire más és más filozófia alapján.

Évi kétszázezer forint ösztöndíj-kiegészítés adható a rossz anyagi helyzetben lévő nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatóknak. Orvos-, mérnök- és közgazdászhallgatók részesülhetnek a támogatásból, akiket a hallgatói önkormányzatok erre érdemesnek tartanak. Minderre Demján Sándornak, a VOSZ ügyvezető elnökének a közelmútban bejelentett nyolcmilliárd forintos felajánlása teremtett fedezetet.

Demján - Soros Györggyel karöltve - a felsőoktatás színvonalának emelését is célul tűzte ki. A két üzletember 10-10 millió eurót szán a Közép-európai Egyetem új székhelyének létrehozására. A VOSZ ügyvezető elnöke a rászorulók tanulmányaira 600 milliós, a romák közép- és felsőoktatási tanulmányainak megsegítésére 400 milliós alapot létesít.

Elsősorban a kultúrát segíti a Demján által kezdeményezett Prima Primissima-díj is, amely korábban Csányi Sándor felajánlása nyomán bővült. Az OTP elnök-vezérigazgatója maga is áldoz a közjóra. Egy éve egymilliárd forintot ajánlott fel hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekek megsegítésére. Csányi a szülőföldjén, a Jászságban, valamint Somogy megyében negyven tehetséges gyermek életútját egyengeti az egyetem elvégzéséig.

Kovács Gábor, a Bankár Holding elnök-vezérigazgatója elsősorban a kortárs képzőművészetet támogatja. Hárommilliárdos tőkével hozta létre Kogart néven kiállítótermét az Andrássy úton, ahol az alapítványa is működik. A kuratórium elnöke, Tóth Tamás azt mondja, céljuk az, hogy közönség és a kortárs képzőművészet egymásra találjon. Kovács Gábor gyermeksegélyezési programokat, iskolákat, beteg gyermekeket is támogat.

A segítőkész mecénások közé tartozik Somody Imre is, akinek nevét a Pharmavit és a Plussz italok kapcsán ismerte meg az ország. Megalapította az Egészségesebb Életért Alapítványt, a veresegyházi Misszió Egészségközpontot, a tehetséggondozást zászlajára tűző Bolyai Műhelyt, a legrangosabb civil tudományos elismerést, a Bolyai-díjat.

Az egyéni indítékok érdekesek. Demján Sándor árva gyermek volt, Csányi Sándort egykori szülőföldje elmaradottsága motiválta. Kovács Gábort saját gyűjteménye indította arra, hogy a kultúrát támogassa, míg a család fontosságát hangoztató Somody Imre korábban azt nyilatkozta: a szülőknek meg kell köszönni a munkájukat, az új generációt pedig segíteni kell az útkezdésben.

A jótékonysági programok koordinálását végző Erőforrás Alapítvány - United Way Magyarország ügyvezető igazgatója, Darvas Péter minden új felajánlásnak örül, bár szerinte még sokan nem ismerték fel a vagyonosságukból fakadó felelősségüket és lehetőségeiket. Azzal is igyekeznek a támogatókat ösztönözni és elismerni, hogy amerikai mintára könyvben adnák ki a nevüket.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.