Azért annyi maradt az edzőtáborból, hogy hamarabb álmosodom és reggel nyolc körül tuti felébredek, de nem hagyom magam, visszaalszom, este meg tovább fennmaradok, visszaállítom a régi rendet, még amíg lehet, mindez úgyis egycsapásra semmivé lesz, amint a

Szóval, a nagycsalád felbomlása.

Amikor a papa meghalt, nem volt kérdés, hogy ugyanúgy együtt ünneplünk, mint addig, olyankor a mama sokszor sírt, olyan magányos volt ezeken az ünnepeken, hiába voltunk körülötte annyian, van olyan magány, amelyen semennyi ember és semennyi szeretet nem segít, az övé ilyen volt, és amikor ő is elment tőlünk, akkor megtorpanás nélkül folytattuk a rituálét, anyám volt csak, aki egyszer azt mondta nekem, hogy akkor innen ne folytassuk, hagyjuk abba, hiszen elmentek, ennek már kilenc éve, de én bőszen beszéltem le erről az abbahagyásról, hogy nem lehet, hiszen összetartozunk, hiszen a mamáék is ezt akarnák, úgyhogy letett arról, hogy kiszálljon a családi ünnepekből, pedig talán neki volt igaza, csak korai lett volna még akkor, mindennek eljön az ideje, a szembenézésnek is, annak is, hogy mi, azaz anyám és én szembenézzünk azzal, amivel a család többi tagja nem volt hajlandó, és valószínűnek tartom, hogy nem is lesz hajlandó soha, inkább majd azt mondják, hogy ejnye, milyenek ezek a Kuramáék, szóval, a szembenézés azzal, hogy ez az ünnep már nem az az ünnep, ez a család már nem az a család, az összetartó erő, a központi nap kihúnyt, keringtünk mi még, keringtünk, mintha lenne, de nem volt, hiába csaltuk magunkat.

Különböző családok lettünk, mindegyik maga is egy naprendszer, Gittáék öten, Enikőék öten, férj, feleség, három gyerek mindkettejüknél, mindkét férj családfő, ahogyan anyám nővérének férje is családfő volt, csak éppen egyik se volt már az egész család feje, az a papa volt, aki elment, magunkra hagyva minket, ezzel elveszett a rendező elv, nem volt olyan férfi a magára maradt családban, akiben akárcsak a szikrája is fellelhető lett volna a papa monumnetális erejének, a papa még abba a korba született, amikor még valóban a család feje volt az, aki a család feje volt, ezek a lányokhoz társuló férfiak már nem voltak a családok fejei, ezek csak férfiak voltak, jöttment idegenek, akiket mi befogadtunk, a család feje hagyta, hogy spermáikat ide szórják, megtermékenyítve ezzel a földet, talán nem véletlen, hogy az elsőszülött fiú meghalt, de ezt csak halkan mondom, talán nem véletlen, hogy sokkal több lánygyermek született, mint fiú, a papa mellett véres küzdelem várt volna minden következő férfi-generációra, nem tudom, csak most ilyen érzések kavarognak bennem, ahogy szálazgatom a történetet, és talán az se véletlen, hogy ezek a jöttmentek vették a bátorságot ahhoz, hogy nekem essenek, amikor kitört a belviszály, egyetlen nő nem esett nekem, talán gondoltak rosszakat, de nem támadtak, csak ezek, ezek támadtak, világossá téve számomra végérvényesen, hogy ha ezek itt megszólalhatnak, akkor már semmi nincs meg abból, ami ez a család volt, mert a papa mellett ki se merték volna nyitni a szájukat, az alfahím mellett kuss van és behódolás. Kemény vagyok és kegyetlen, de tiszta. Mint a nagyapám. De nem én vagyok a férfi.

És a mamával, a család anyja is elment, a család tűzhelye kihúnyt, a nők, akik maradtak, már nem voltak elegek az egész család melegítéséhez, saját családjuk felemésztette minden tüzüket.

Ebben az árvaságban történt a skandallum, miszerint én, mint anya, a fiam védelmében beszóltam a „család” egy másik ágának, amiből aztán a perpatvar lett.

Ma már azt gondolom, hogy a két gyerek, akiknek konfliktusából indult az egész, voltaképpen nem tett mást, mint a maga sajátos módján, egészen tisztán megmutatta, mennyire álságos a mi jaj-de-szeretjük-egymást-egy-család-vagyunk-mindig-számíthatunk-egymásra legendánk. Tovább a blogba

Diurnus: Graffiti-internet

"Veszélyezteti-e az internetes kultúra színvonalát a beözönlő dilettánsok, műveletlenek, alacsony szókincsűek, a semmijükkel felvágók, rosszbeszédűek és még rosszabb írásúak, kötözködők, bicskások, lesipuskások, feltűnési viszketegségben szenvedők, hangoskodók, ízléstelenek, közönségesek, kóros magamutogatók, tudóst megjátszó analfabéták, önhitt idióták, zsarolók, rágalmazók, nácik, bolsik, szektások, megvezetettek, rosszhiszemű tévelygők, hazudozók sokmilliós tömege?" Tovább a blogba

(nolblog)

Kurama: szaladjon gyorsan a nõ karjaiba