Kikelnek a keltetőgépekben, majd összezsúfolva egy fóliasátorban - ahol nyaranta garantált az ember számára hosszabb ideig elviselhetetlen hőség - eszik a tápot, iszszák a vizet. Másfél-két kilósra hízva aztán irány a feldolgozó, ahol lenyakazzák, leforrázzák, kibelezik, széttrancsírozzák, majd az ember számára használható részeit becsomagolják. Ennyi jut nekik.

Általában.

Madárinfluenza idején meg a gyors elgázosítás és a ledarálás. Jobb esetben a ledarálásból semmit sem éreznek, de vannak roszszabb esetek, amikor a gáz nem végez velük. Gazdák rá a tanúk, hogy némely állat élve kerül ki a gázból. Némelyik állat pedig élve kerül a darálóba. Ami persze nem fordulhatott elő, mondja minden érintett.

Állatvédők berzenkednek, felelősért kiáltanak, törvényre hivatkoznak. Humanizálását követelik a lényegéből eredően embertelen folyamatnak. Igazuk van, amit lehet, meg kell tenni. (A vegetáriánusok magukat mutatják megoldásként.) Amíg azonban húsért korgó gyomrok millióit kell megtölteni, marad a nyakazás, a trancsírozás, a tálcázás. Vész esetén a gázosítás, a darálás.