Százezer analfabéta Magyarországon

Magyarországon százezerre tehető az analfabéták száma, amely nem annyira magas szám; az egyik probléma, hogy ez egy újratermelődő réteg a társadalomban - közölte Csoma Gyula oktatáskutató szerdán, Szegeden.

A VIII. Közművelődési Nyári Egyetem előadója az MTI-nek elmondta: azokat szokták analfabétáknak tekinteni, akik a népszámlálási adatgyűjtésnél úgy nyilatkoznak, hogy nem jártak iskolába vagy legfeljebb egy osztályos képzésben részesültek.

A nagyobb probléma a funkcionális analfabétizmus. Ezek az emberek tudnak írni, olvasni, sőt mindezt használni is tudják valamire, de amire használják, az egyre kevésbé lesz elegendő, hiszen az élet fejlődik, az igények is nőnek - tette hozzá.

Kitért rá, hogy egyes vélemények szerint a XXI. században funkcionális analfabéta mindenki, aki nem tud gépkocsit vezetni, internetezni vagy nem beszél három világnyelven. Bár ezek túlzások, azért igazság is van benne; ez a relativizmus van jelen a funkcionális analfabétizmus fogalmában.

Ez a munkaerő-piac alsóbb rétegeinél jelent igazából gondot. Egy vizsgálati becslés szerint az általános iskolát elvégző diákok nagyjából egyharmada úgy jön ki az iskolából, hogy funkcionális analfabéta vagy annak tartaléka - mondta a szakember.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.