A nyeles jégkrémtől az Aranyborjúig
Bizarr! Bizarr, de nagyon jó! - összegezi véleményét az idős úr a Liszt Ferenc téren felállított piros-ezüst tehén láttán és gyorsan másodszor is lefényképezteti magát az alkotásnak támaszkodva. Aztán sorolni kezdi, hogy melyiket látta eddig, mert bizony rászánta az idejét, hogy végignézzen, amennyit csak tud. Eddig úgy hetet láthatott, mert a gépen nyolcat mutat a filmkockák számlálója. Nem nehéz tetten érni a járókelők véleményét. A budapesti tehéntárlat, a világ ma már több mint harminc nagyvárosában megrendezett Cow Parade nagyon úgy tűnik, hogy nálunk is sikert arat.
A Liszt Ferenc téren álló
10-es számú tehén a Mindörökké címet viseli. Alkotója egyszerűen pirosra festette, és telis-tele csavarozta lakatpántok szemeivel. Némelyiken lakat lóg, néhány kulcs is helyet kapott a testen, amúgy a tehén szeme egyszerű villa. Bizarr, de nagyon jó. Legalább is az öregúr szerint, aki láthatóan lelkes híve a tehénparádénak, csakúgy, mint az a nagymama, aki tíz éves unokájával próbál megtalálni minél több állatot a főváros legforgalmasabb közterületein. Nem sokkal dél előtt éppen a Kodály köröndön a 4-es busz megállójában heverésző 28-as "Rap Star" állatot nézik, miközben azon töprengenek, miért visel a tarka jószág piros dzsekit.
Túl sok értelmet nem is igen kell keresni a tehenekben. Nem is azért készültek. Egyszerűen csak színfoltok, egy olyan nemzetközi nyelv sajátos mondatai, amelyeket a világon mindenütt értenek, Aucklandtól Pozsonyig. Mindegy is, hogy hol fekszik vagy áll az állat, ami jópofa itt, az jópofa a tengerentúl is. Mégis az 54 közszemlére bocsátott tehén között vannak sajátosan magyar alkotások. Mint a Ráday utcában a Rubik tehén vagy a Vörösmarty téren az Aranyborjú, amelyet megálmodója egyforintosokkal rakott ki. Vagy a 35-ös "Magyar Narancs", a narancsbőrös tehén, amely négy citromot pottyantott maga alá. A tehénen narancs a narancsszín, minden "átlátás" nélkül. Pelikán elvtárs, meg Bástya elvtárs jut eszünkbe, egy jellegzetesen csakis magyar csoda, a magyar néplélek, magyar múlt, áthallás nélkül. De semmiképpen sem a magyar jelen.
A magyar jelennel a bazilikánál találkozunk, ahol valakik megpróbálták értelmezni az értelmezhetetlent, így szimbolizálva a magyar értelmetlenséget. Néhányan nézik a 19-es "Blue melting ice cream" hűlt helyét és a lány sajnálkozik, mert nem tudja barátjának megmutatni, pedig éppen ezért jöttek ide. Csodálkoznak is, hogy hová tűnt, és miért. Az állatot az alkotók és barátaik éppen cipelik a Sas utca sarkán. Viszik rendbe hozni, mert néhányan felháborodtak a metálkék tehénen. Megrongálták, lefújták és felrúgták, majd hétfő éjszaka átcipelték a Madách téri liberális sátor elé, egyszersmind egy másik, a Cow Parade-tól éppen a lehető legtávolabbi dimenzióba emelve át az alkotást.
A Sas utca 9-es számú ház udvarán az értetlenség és az elkeseredés tükröződik az arcokról. A három fiatal alkotó nem is igen érti, mi történt több hónap munkájával, az olvadó kék jégkrémmel, amelynek feje és mellső lábai már szétfolytak az aszfalton, égnek meredő hátsó feléből pedig kilóg egy méretes jégkrém-pálcika. Aki akarta láthatta, hogy itt nem istenkáromlásról, szentségtörésről, a vallási érzület meggyalázásáról, de még nem is a koalíció egyházellenességéről volna szó, csak egyszerű jópofaságról, látványról és humorról, amely bizonyos köröktől reménytelenül távol áll. A "nyeles tehén" véletlenül került a bazilika elé, kerülhetett volna bárhová. És kerülhetett volna a bazilika elé egy másik, amely szintúgy beindíthatta volna a beteges fantáziát. - Állítólag az épület felé meredt a pálca - próbálja az alkotók egyike megfejteni a skandalummá lett alkotás hatásmechanizmusát.
A fővárosiak többsége azonban helyi értékén kezeli a teheneket. Színt látnak benne és viccet, könnyedséget és alkotó fantáziát. Látnak jó tehenet és kevésbé jót, szellemeset és unalmasat. De mindben csak egyet láthatnak. Valamit, ami állati. Állati jó.
