Nyolc javaslat - tüntetés előtt
A politika és a társadalom horizontja tehát feltűnően elsiklik egymás mellett. A politikáé a fényes jövőt sugározná, miközben a magyar gazdasági és társadalmi helyzet rendkívül veszélyes tendenciákat hordoz. 1989, azaz a politikai rendszerváltás óta az eddigi legveszélyesebbet! Se belső, se külső viszonyaink nem hasonlítanak már az egykori rendszerváltó állapotokra. "Halmazati büntetésként" megoldatlan problémák egész sora torlódik össze - és nemcsak nálunk, de szerte a régióban és persze az egész világon is. A féktelen és ellenőrizetlen globálkapitalizmus történelmileg mindenütt igen rövid idő alatt átrendezte a korábbi, még a jóléti kapitalizmus dominálta viszonyokat. Megszorítás (stabilizáció), reformok, Új egyensúly - a globálkapitalizmus helyi kihívásaira mifelénk ezek a politikai elit kurrens válaszai, melyet most már szinte teljesen nyíltan a gazdasági elit dominál. Holott elég szemünket Lengyelországra és Szlovákiára vetni, hogy lássuk: a "megszorítósdi", a neoliberalizmus irányába hajló gazdaságpolitika a szélsőjobboldal térnyeréséhez vezet - egészen a kormányzati bársonyszékekig.
Alulról nézve pedig úgy fest a dolog, hogy a forint árfolyama gyengülve ingadozik, és egyelőre nem látni a végét ennek a folyamatnak. Az infláció erősebb nekilódulása elsősorban a kis pénzű embereket vinné a padlóra, hiszen nagyobb baj esetén a gazdagok minden valószínűség szerint átváltják és kiviszik pénzüket az országból. A nemzetközi és hazai nagytőke legalábbis spontán, ám az árfolyam erős csökkenése irányába ható "mozgásaival" egyértelműen és kendőzetlenül szíves tudomásunkra hozta, hogy a stabilizációért - akár a kormányzati szándékoknak is ellenszegülve - gyakorlatilag semmiféle áldozatot nem hajlandó vállalni, a válság terhének egészét a "lakosságra" akarja hárítani. Különösebb meglepődésre persze nincs ok. Amikor a profitráta veszélybe kerül, a tőke számára a "lakosság" - azaz a társadalom tőkejövedelemmel nem bíró, de mégis enni, inni, pihenni akaró, "költségnövelő" túlnyomó része - mindig kéznél van, mindig van kit megszorítani. Mert a tőkés olykor önzetlen, de a tőke soha.
De követelhetik-e a szakszervezetek ezzel szemben most azt, hogy fizessenek a gazdagok, vagyis egyedül ők finanszírozzák a válság megoldását?
Követelhetik, csak épp a gazdagok összes profitja sem lenne elegendő erre, másrészt - amint azt a forintválság kapcsán látjuk - a tőke hatékony eszközökkel rendelkezik a társadalom megleckéztetésére. Ráadásul a kormánynak - amely eddig még, úgy-ahogy, egyensúlyozni kívánt a társadalom Szküllája és a tőke Kharübdisze között - az ebből származó következmények elhárítására semmiképpen sincs elegendő ereje. Nem tudni, e tekintetben mit hoz a jövő, de Gyurcsány, még ha elszántan akarná, se tudná a társadalmat a tőke válságrendezői hevületétől tökéletesen megvédeni.
Amit a szakszervezetek, a fenti realitásokat beszámítva, szerintünk megtehetnek, az a következő:
1. Szólítsanak fel progresszíven arányos közteherviselésre, vagyis arra, hogy a válság terheit a társadalom szereplői jövedelmeik arányában, de azon belül progresszíven viseljék!
2. Utasítsák vissza, hogy a válságkezelő program emelje a munkára rakódó terheket, mert ez - még az adóhatóság növekvő aktivitása mellett is! - a feketefoglalkoztatás további kiszélesedését, a munkanélküliség jelentős növekedését eredményezheti, ami elsősorban a munkásságnak rossz!
3. Követeljék a vagyonadó azonnali bevezetését, mégpedig a nagy - (50 millió forintnál nagyobb) - értékű ingatlanokat terhelő adó formájában!
4. Az eddigieknél sokkal erőteljesebben emeljenek szót azért, hogy a munkásságot védő jogi normákat a munkahelyeken következetesen betartsák!
5. Kényszerítsék ki, hogy a kormány a kritikus szintet elért és központi beavatkozás nélkül várhatóan tovább növekvő munkanélküliség kezelésére aktív foglalkoztatáspolitikai koncepciót dolgozzon ki!
6. Minden eszközzel törekedjenek arra, hogy az egészségügyben és az oktatásban a kormány kizárólag az állampolgárok egyenlőségén alapuló reformokat hajtson végre!
7. Figyelmeztessenek rá, hogy Gyurcsányék ne csupán Frankfurtba és Londonba látogassanak el a "befektetőket megnyugtatni", hanem lépéseiket próbálják meg végre összehangolni a térség többi félperifériás országának kormányaival, ne legyünk egymás ellen kijátszhatók - amint a múltban oly sokszor.
8. A magyar szakszervezetek kérjenek azonnali segítséget a nemzetközi szakszervezeti szövetségektől!
Tudomásul kell venni, hogy valami véget érőben van Magyarországon (is), s így vagy úgy, de mindenképp új korszak következik.
