Betette a lábát Oroszországba az OTP

Egy hónappal azt követően, hogy az OTP Bank megszerezte első ukrán érdekeltségét (a Raiffeisen egyik leánybankját), tegnap Moszkvában aláírta a szerződést az orosz Investsberbank megvásárlásáról is. Az OTP-csoport így egy hónap leforgása alatt két jelentős méretű hitelintézettel gazdagodott, hiszen az új ukrán érdekeltség a bolgár DSK után a második, a tegnap megszerzett orosz pedig a harmadik legnagyobb külföldi leánybank lesz.

Az Investsberbankért az OTP 477 millió dollárt (105,16 milliárd forintot) fizet. Az ukrán Raiffeisen-cég vételára mintegy 180 milliárd forint volt. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a vételárról Moszkvában úgy fogalmazott: nem olcsó, de egy ilyen dinamikusan fejlődő piacon drágának sem mondható.

Az Investsberbank-csoportot három hitelintézet alkotja: a moszkvai székhelyű Investsberbank, az általa 2000-ben megvásárolt, novorosszijszki székhelyű Promfinservicebank és a 2004-ben megszerzett, omszki székhelyű Omskpromstroibank. A két leánybank beolvadása az Investsberbankba várhatóan augusztusban zárul le. A bankcsoport 979,5 millió eurós mérlegfőösszege alapján a több mint 1200 szereplős oroszországi piac első 50 bankjának egyike. A hitelintézet magántulajdonban volt, tevékenysége Oroszország területének mintegy 80 százalékát fedi le. A 614,6 millió eurós ügyfélhitel-állomány 2005-ben az előző évihez viszonyítva közel 86 százalékkal növekedett, és hasonlóan erőteljes a 727,4 millió eurós ügyfélbetét-állomány bővülése, amely ugyanakkor nem számít rendkívülinek az évek óta óriási lendülettel fejlődő oroszországi bankpiacon. (R. R.)

Csányi Sándor az orosz bank eddigi fõ tulajdonosával, Alekszandr Ponomarenkóval koccint
Csányi Sándor az orosz bank eddigi fõ tulajdonosával, Alekszandr Ponomarenkóval koccint
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.