Moszkva: meg nem értett Rokonok

Enyhe csalódással fogadta a moszkvai közönség Szabó István Rokonok című filmjének hétvégi bemutatóját a 28. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon, bár a Móricz Zsigmond regénye alapján készült filmet és rendezőjét nagy érdeklődéssel várták Moszkvában. Az Oroszországban is elismert Szabó munkáját egyrészt azért előzte meg nagy várakozás, mert az egyik főszerepet - Zsarátnok polgármesterét - Oleg Tabakov játssza, másrészt, mert Vlagyimir Putyin államfő újult erővel hirdetett harcot a korrupció ellen, és a közelmúltban nagy vihart kavart az orosz legfőbb ügyész váratlan leváltása. Márpedig az ügyész és a korrupció szavak kulcsfontosságúak a filmben.

- Minek öli meg valaki magát egy sertéstelep miatt, nem értjük - értetlenkedett három fiatal hölgy a Moszkva szívében fekvő mozi kijáratánál. A lányok talán jobban értették volna a történetet, ha Szabó egy orosz olajvállalat átjátszásán keresztül mutatta volna be a korrupciót. Pedig szándékosan erre a filmre jöttek, miután hallották a rendezőt az Echo Moszkvi rádió vendégeként a filmről beszélni. (Pedig Szabó szomorúan jegyezte meg a stúdióban, miután a filmről mit sem tudó két műsorvezető megkérte, hogy mesélje el a történetet: "na, ezt most úgy elmondtam, hogy már nem is érdemes megnézni!") Igaz, a jegyet a lányok ingyen szerezték, nem fizették ki érte a 1700-2200 forintnak megfelelő rubelt.

- Hát, azért ez nem a Mephisto! - mondta a film után az Oscar-díjas filmrendező munkásságát jobban ismerő néző. Olga Havanova szerint a film természetesen érthető az orosz közönség számára is. Olyannyira, hogy a magyarul is tudó történész - az Orosz Tudományos Akadémia munkatársa - egy egészen hasonló esetet is felidézett a hatvanas évek Szovjetuniójából.

A tizenhét külföldi film közül a Rokonokat a fődíjra esélyesek között tartották számon, bár a rendező úgy nyilatkozott: nem a díjért jött, hanem bemutatni a filmet. Igaz, Szabó már vitt el Moszkvából fődíjat. 1967-ben az Apa című filmmel nyert, tavaly pedig életműdíjat kapott. A zsűri Szabó alkotását ezúttal nem díjazta, a fődíjat a svéd Othman Karim rendezte Om Sara (Sararól) című film nyerte.

Részlet a Rokonok c. filmbõl
Részlet a Rokonok c. filmbõl
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.