Súlyos hiba az OTP bankautomata-hálózatában

Péntek délelőtt óta országszerte nem volt lehetőség arra, hogy OTP-sautomatákon keresztül készpénzt vegyenek fel az ügyfelek, illetve OTP-sterminálokon vásároljanak. A hiba kijavítását szombat délre ígérték.

Az OTP reklamáló ügyfelei kétféle problémáról számoltak be. Az egyik az, hogy az automata nem csinál semmit, a képernyőn az a felirat jelent meg, hogy nincs kapcsolat a rendszerben. Máskor az automata azt jelezte, hogy a kívánt tranzakciót végrehajtotta, de nem adott ki pénzt. A rendszer a számlaegyenlegből le is vonta az ügyfél által kért összeget, így az ügyfélnek reklamálnia kell, hogy a valójában fel nem vett pénz utólag visszakerüljön a számlájára.

A telefonos bankkártya központ munkatársa súlyosnak nevezte a rendszerben keletkezett hibát.

Szombat reggeltől ismét zavartalanul működik az OTB Bank országos bankjegyautomat hálózata - közölte az OTP Bank.
Az éjszakai, illetve a szombat hajnali órákban átmeneti és részleges technikai hiba okozta, hogy néhány pénzkiadó működése korlátozott volt.

A bank egyik ügyintézője a hiba idejére azt javasolta, hogy más bank által üzemeltetett ATM-berendezésből vegyék fel az ügyfelek a pénzt. Mivel ilyen esetekben a készpénzfelvétel díja 500 forint, ha az ügyfél megvárja az összeg lekönyvelését és visszatelefonál, akkor ezt reklamációban tudják rögzíteni, és az OTP Bank visszatéríti ezt a költséget.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.