A városvezetés és a "gyurcsányi handabandázás"

Nem bírták a hőséget a városatyák tegnap az Újvárosházán; a tervezett több mint száz napirend közül a tizediknél tartottak, amikor egymásnak esett a MIÉP-Jobbik és az MSZP.

Előbbi frakcióvezetője, Zsinka László azzal vádolta a város vezetőit, hogy átvették "a gyurcsányi handabandázást". Szerinte ebben összegezhető, hogy a Fővárosi Közgyűlés a 2013-ig szóló fejlesztéseket összefoglaló Podmaniczky-programba beemelte a magánbefektetők és a kerületek beruházásait is. Zsinka azt is hozzátette: ha Magyarország valóban demokratikus jogállam volna, "ezek az emberek már börtönben ülnének". Gy. Németh Erzsébet, a fővárosi MSZP-frakció vezetője visszautasította Zsinka szavait, és jogi ellenlépéseket helyezett kilátásba.

Kampányfogásnak nevezte a Podmaniczky-program kiegészítését a Fidesz. Wintermantel Zsolt helyettes frakcióvezető szerint mindössze úgymond habosítják a programot azzal, hogy olyan fejlesztésekkel is kibővítik, amelyekre egyetlen fillér fővárosi pénzt sem költenek. Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes viszont arra emlékezetett, hogy tavaly egyhangúlag döntött a közgyűlés a program elfogadásáról, és annak éves felülvizsgálatáról is.

Ellenszavazat nélkül fogadta el a Fővárosi Közgyűlés az uniós támogatással megvalósítható budapesti fejlesztések lajstromát. Tiba Zsolt főjegyző megjegyezte, hogy a város forráshiányos, és egyes esetekben a pályázati támogatáshoz szükséges önrész előteremtése sem lesz könnyű. Ezért döntöttek a városatyák - az ellenzék tiltakozása mellett - arról, hogy eladják a fővárosi stratégiai részvényportfolió egy részét, amelyből 6-7 milliárd forintos bevételt várnak. Ikvai-Szabó Imre nem győzte hangsúlyozni: szó sincs arról, hogy sebtében dobra vernék az aranytartalékot, a részvényeladás előkészítése "hoszszas, aprólékos munka lesz". A főváros által brüsszeli támogatással megvalósítani tervezett beruházások összköltsége 2013-ig 476 milliárd forint. Ebből 95 milliárd a szükséges önrész - mondta lapunknak Bakonyi Tibor (MSZP), EU-ügyekért felelős főpolgármester-helyettes. Az uniós pénzekre esélyes fejlesztések közül kiemelte a dél-budai szennyvíztisztító megépítését, az 1-es és 3-as villamosok vonalának meghosszabbítását és az 5-ös metró első ütemét. Arra is van kilátás - emelte ki -, hogy az aquincumi híd megépítésére is jusson EU-pénz, ha azt sikerül összekapcsolni az északi Összekötő vasúti híd felújításával. Jövő hétre vár választ a városháza a MÁV-tól arra a javaslatra, hogy a vasúti hidat a jelenleginél 17 méterrel délebbre helyezzék át, a régi, megerősítendő pillérekre pedig a közúti átkelő kerüljön.

Júliustól bárhol Budapesten mobiltelefonról is kifizethető lesz a parkolójegy - döntött a közgyűlés a parkolási rendeletet módosítva. Egyben az Opera környéki mellékutcákat védetté nyilvánították.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.