Nem lesz lignitbánya Vasban
A Magyar Bányászati Hivatal (MBH) is elutasította az elmúlt napokban a Nógrádszén Kft. lignitkutatási kérelmét a Vas megyei Torony községben. A cég először a Veszprémi Bányakapitányságtól kért engedélyt a lignit-előfordulás kutatásához. Az elsőfokú hatóság ezt elutasította, majd a határozat kézhezvétele után a Nógrádszén Kft. felszámolója fellebbezést nyújtott be arra hivatkozva, hogy "az elutasítás törvénysértő és megalapozatlan volt".
Az MBH azonban nem tartotta megalapozottnak a fellebbezést. Megállapította, hogy a szakhatóságok egy része nem járult hozzá a kutatási engedély kiadásához, így jogszerű volt a bányakapitányság eljárása.
A Vas megye nyugati részére tervezett, tizenhat települést hátrányosan érintő lignitbánya és hőerőmű ügye - a témával lapunkban korábban többször foglakoztunk - már öt éve húzódik. Az 1980-ban berekesztett bányatevékenység folytatására a kitermelő Nógrádszén Kft. szerint azért lenne szükség, mivel a Torony község közelében található, több mint egymilliárd tonnás lelőhely nemzetgazdasági értéket képvisel, kiaknázása az ország energiaellátása szempontjából stratégiai fontosságú.
A kft. 2001-ben jelentkezett először kutatási szándékával Vas megyében, de Torony és több Szombathely környéki település lakói azonnal tiltakoztak az esetleges bányanyitás ellen, hivatkozva a tájrombolásra, régészeti és építészeti értékekre, a környék idegenforgalmi vonzerejére. Itt húzódik ugyanis a Vas-hegy borút, a térség alatt római kori emlékek találhatók, a környéken van a jáki apátság, és több település temploma is értékes műemlék.