Hazaérkeztek a sárospataki könyvek

Hazaérkeztek csütörtökön késő délután a sárospataki református kollégium könyvtárába az Oroszországtól az idén visszakapott könyvek. Ládákban, ünnepélyes külsőségek nélkül érkeztek meg a könyvritkaságok Sárospatakra, amelyeket egyelőre nem csomagolnak ki.

A dokumentumokért csütörtökön reggel indult el a sárospataki "küldöttség" Budapestre, az Országos Széchényi Könyvtárba, ahol előzőleg nagy részüket digitalizálták - mondta el az MTI-nek Dienes Dénes, a sárospataki egyházi gyűjtemény igazgatója. Hozzátette: a tervek szerint július közepén láthatja majd először a nagyközönség a hat évtized után visszakerült könyveket és dokumentumokat a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának dísztermében. A díszterem mennyezete és freskója egyébként korábban megsérült, de 10 millió forintos állami támogatásból felújították, emellett korszerű biztonsági berendezésekkel látták el a termet - közölte.

A 146 kötetből és dokumentumból huszonöt könyvritkaságot Pápán, a református kollégiumban állítanak ki ideiglenesen, ezek várhatóan decemberben kerülnek vissza Sárospatakra. Magyarország az idén két lépésben - február 22-én és április 20-án - kapta vissza a Sárospatakról 1945-ben a Szovjetunióba elvitt értékes könyveket. Februárban 136-ot, míg áprilisban 10-et szállítottak vissza Budapestre.

A rendszerváltást követően a magyar kormányok több alkalommal is tettek diplomáciai lépéseket annak érdekében, hogy Magyarország visszakapja a Sárospatakról elvitt könyveket. Ennek eredményeképpen az orosz Duma 2005. júliusban és decemberben fogadta el, majd 2006 januárjában a Felsőház is jóváhagyta a könyvritkaságok visszaadásáról szóló törvényt.

Egy ezután aláírt megállapodás szerint Magyarország - az orosz restitúciós törvény értelmében - 12 millió rubelt (több mint 400 ezer dollárt) fizetett a Lenin Könyvtárnak a kötetek úgymond tárolásáért és gondozásáért. A visszaszolgáltatott sárospataki könyvekből a Magyar Nemzeti Múzeumban nyílt kiállítás Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatása idején, március 1-jén. A könyvritkaságok - amelyek között található például Hartmann Schedel 1493-as világkrónikája, a Cronicarum Libri - most visszakerültek eredeti helyükre, a sárospataki nagykönyvtárnak polcaira. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.