CityInvest – második alkalommal
A CityInvest elnevezésű előadás-sorozaton a résztvevők tájékoztatást adtak konkrét befektetési helyszínekről és projektekről. Az első találkozón – mint arról beszámoltunk – Békéscsaba, Szolnok és Zalaegerszeg mutatkozott be az ITDH budapesti központjában. Rétfalvi György, a befektetési ügynökség vezérigazgatója elmondta, hogy még négy ilyen rendezvényt tartanak ebben az évben.
Kaposvárt Szita Károly polgármester képviselte, aki elmondta, 2007-2010-es „Új utak, új munkahelyek, új otthonok” elnevezésű programjuk 70 milliárd forintnyi fejlesztési tervet foglal magába. Kaposvár minden évben átlagosan a költségvetés 26 százalékát arra fordítja, hogy elősegítse, támogassa a településen megvalósuló beruházásokat, s a befektetés nagyságától függően további kedvezményeket is kész nyújtani.
Csabai Lászlóné polgármester Nyíregyházát ismertetve elmondta, hogy a prioritások között szerepel a logisztikai és iparfejlesztés, melynek hátterét az ipari park biztosítja, továbbá a Nyíregyházi Főiskola tudás- és kutatóbázisára épülő innovációs tevékenységek menedzselése, valamint a város üdülőközpontjára, Sóstóra épülő idegenforgalmi fejlesztések. Tovább kívánják fejleszteni az élményfürdő-komplexumot, melynek része a Parkfürdő és a Tófürdő, valamint az ország második legnagyobb skanzenjét, a Sóstói Múzeumfalut is.
Záhonyból Háda Imre arra hívta fel a figyelmet, hogy itt van Magyarország legnagyobb keleti határátkelőhelye, mely egyben Ukrajna legjelentősebb nyugati csomópontja. A Záhony és Térsége Fejlesztési Kft. üzemeltetésében logisztikai, kereskedelmi és üzleti központ működik. A polgármester szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Tisza Záhonyig történő hajózhatóvá tételével a térség ideális logisztikai központtá válhat, hiszen a klasszikus három közlekedési ág (vasút, közút, vízi út) találkozására Záhonyban adott a lehetőség.