Michnik Elie Wiesellel vitázik

Újabb - feltehetően nemzetközi vitát kiváltó - könyvet jelentetett meg a napokban Jan Gross. A történész Félelem (Fear) címmel folytatta a tragikus lengyel-zsidó viszony történetét.

A lengyel születésű történész korábban Szomszédok címmel adott ki könyvet egy kelet-lengyelországi kisváros, Jedwabne zsidó polgárainak tragikus sorsáról. A városkában a többségi lakosok a német csapatok bevonulását követően lemészárolták szinte az összes zsidót. 1600-nál több embert vertek agyon, égettek el - a csecsemőket is beleértve. Néhányan egy-két igazi szomszédnak köszönhetően maradtak életben. A könyv éles vitát váltott ki Lengyelországban. A könyv körüli vita alkalmat adott a lengyel-zsidó viszony újratárgyalására. A városban új emlékművet is elhelyeztek.

A történész most közzétette kutatásainak újabb eredményét. Ezek az Auschwitzot és Majdaneket, a gettófelkelést túlélt lengyel zsidók sorsára vonatkoznak. Mindenekelőtt az 1946-os pogromra, amely a közép-lengyelországi Kielcében történt, ahol a középkori vérvádat felelevenítve 42 zsidót öltek meg. Lengyelország területén ekkor háromszázezer zsidó élhetett. A háború előtt három és fél millióan voltak. A könyvről recenziót közölt a The Washington Postban Elie Wiesel. A Nobel-békedíjas írót, Auschwitz túlélőjét hívta meg a lengyel kormányfő a tömeggyilkosság 50. évfordulójára szervezett megemlékezés szónokának. Wiesel azt írta: emlékbeszéde után, amelyben a keresztek eltávolítását is követelte az auschwitz-birkenaui tábor területéről, az egész lengyel sajtóban éles, antiszemita támadás indult ellene. Wiesel Gross könyvéből azt a tanulságot vonja le, hogy a népirtás után is tovább élt a zsidóellenesség, amelyet a vallásos előítéletek és a kollektív és egyéni gyűlölet tartott/tart fenn.

Ezzel a nézettel vitázott lapjában Adam Michnik, a liberális Gazeta Wyborcza (zsidó származású) főszerkesztője. Szerinte Lengyelországban a múltnak ezt az örökségét az utóbbi években alaposan kibeszélték. Szerinte Wieselt beszéde elemeiért bírálták az antiszemitizmussal nem vádolható személyiségek is. Arra is emlékeztet, hogy Lech Kaczynski köztársasági elnök rezidenciájára hívatta az antiszemita támadás áldozatául esett Michael Schudrich varsói rabbit, s a kamerák előtt fejezte ki szolidaritását. Michnik szerint ha erről nem szólnak, az a lengyel valóság meghamisítása. A Princeton Egyetem professzorának könyve nyilván vitát gerjeszt. A jelenlegi lengyel kormánykoalíció ugyanis a hasonló elemzéseket a nemzet elleni támadásnak minősíti.

Elie Wiesel
Elie Wiesel
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.