A világgazdaság súlypont-átrendeződése tény, mégsem lenne ildomos a kínaiak, indiaiak nyakába varrni az egészet. Súlyos energiahelyzettel néznénk szembe e két ázsiai gigász nélkül is. Ám Kína, India húsz év alatt megkétszerezheti olaj-és gázfelhasználását. Az 1980-as évek óta Kína energiaigénye évi 4,3 százalékkal, Indiáé 5,4 százalékkal növekszik. Ám egy lakosra számítva még mindig csak kis töredékét használják fel az amerikaiakénak. Míg minden amerikai polgárra évi 4480 liter kőolaj-felhasználás jut, ez egy kínainál 320, egy indiainál pedig 150 liter. Kína olajszükséglete harmadát, India háromnegyedét importból fedezi.

Mikor érjük el a kitermelés csúcsát? Eddig sokan szemérmesen hallgattak a problémáról, most az Irán és Nigéria kiváltotta kisebb válság megint előtérbe tolta: mikor éri el a világ azt a pontot a kitermelésben, amikor a naponta a kutakból felhozott mennyiség csökkenni kezd? A francia kormány szerint a legrosszabbra számítva hét év múlva elérjük a csúcsot, onnantól kezdve egyre kisebb lesz a termelés. Pedig a BBC által idézett párizsi kormányjelentés szerény, évi 3 százalékos olajkereslet-növekedéssel számol (és azzal, hogy évente csaknem 150 millió tonnányi új olajkészletet fedeznek fel). Az elmúlt három évtizedben évente átlagosan körülbelül 200-220 millió tonnányira bukkantak.

Ha a lehető legkedvezőbb feltételekkel számolunk, eme francia modell szerint csak valamikor 2125 táján érjük el a csúcsot. Ezen a túl optimista forgatókönyvön az élet máris túllépett. A franciák által alapul vett napi 12,6 millió tonnás fogyasztástetőzést a világ már 2005-ben meghaladta. Idén a napi világfogyasztás elérheti a 14 millió tonnát, azaz nagy ütemben közelíti a másik (a legkedvezőtlenebb feltételekkel számoló) modellt, amely szerint már hét év múlva, azaz 2013-ban napi 15,5 millió tonnás kitermeléstetőzéssel elérnénk a csúcsot.

Mekkora áremelkedéssel jár ez majd? Az olajszármazékok fogyasztói ára mindenütt politikai kérdés. Az adók, a szociális szempontok is erősen befolyásolják. A kép azért is bizonytalan, mert a készletekről (de még a tényleges termelésről) nyilvánosságra hozott adatok nem megbízhatóak. Különösen a Közel-Kelet, a volt szovjet tagköztársaságok közzétett számai kétségesek. Az olajtartalékokról szóló információk manipulálása miatt előfordulhat, hogy szinte egyik napról a másikra kiderül, nincs több kitermelhető olaj. Elvben ennek az ellenkezője is, hogy kár pánikolni, több az olaj, mint gondolnánk.

Szakértők szerint néhány éven belül a kőolaj literje egy dollárba (több mint 210 forintba) fog kerülni. Jelenleg egy liter olaj mintegy 45 dollárcent, tíz éve még 10-15 cent körül mozgott. Vagyis az irányzat megfordíthatatlan, az olcsó olaj, gáz korszakának vége. Az áremelkedés arra lesz jó, hogy az eddigi, magas kitermelési költségű lelőhelyeket (mélyebben lévő tengerfenék) megnyithassák (és ösztönözzék az alternatív megoldásokat, például a bioüzemanyag-gyártást). Ez talán kitolja az olaj- és gázkészletek kimerülésének időpontját. Hogy meddig? Ma nincs ember, aki megmondaná.

Ha csak azt feltételezzük, hogy Kína, India egy főre jutó energiafogyasztása egy-másfél emberöltő múltán felemelkedik a mai nyugat-európai, amerikai szintre, az vélhetően önmagában az olaj- és földgázpiacon összeomláshoz, legalábbis az árak robbanásszerű emelkedéséhez vezet. A világpiaci trendeket alapul véve, magyar fogalmakra lefordítva: már néhány év távlatában számolhatunk 400-800 forintos literenkénti benzinárral, 200-300 forintos köbméterenkénti gázárral, két-ötszörös áramköltségekkel.

Mit tehetünk? Alkalmazkodunk, kalkulálunk. Az egyik részmegoldás az EU minap meghirdetett programja, amely a hétköznapi életben apró fogásokkal (vízcsapelzárás, jobb lakásszigetelés) mozdítja elő az energiatakarékosságot. Az így elérhető megtakarítás nem lebecsülendő, az unió energiaszükségletének 15 százalékát a háztartások, 10 százalékát a személyautók emésztik fel.

Mindemellett: a legfontosabb az lenne, ha az alternatív energiaforrások kutatására több energia jutna.