Károlyi Katalin mezzoszoprán énekesnőnek és az Amadinda Ütőegyüttesnek írta Ligeti György egyik legutolsó szerzeményét. A Síppal, dobbal, nádi hegedűvel Weöres Sándor verseire készült.
Az Amadinda kérte a zeneszerzőt, hogy ütőhangszerekre és vonósra komponáljon egy művet, de miután 1997-ben megismerkedett Károlyi Katalinnal, vonós hangszer helyett az énekhangot állította az ütősök mellé.
- Magyarországon és világszerte rengeteg helyen játszottuk ezt a művet azóta - mondta lapunknak a Párizsban élő művésznő. - Fantasztikus darab. Hét miniatűr, mindegyik teljesen más, mégis tökéletes egységet alkotnak egymással és a Weöres-szövegekkel, amelyek közül kettő maga is nonszensz. Mindenütt vevő rá a közönség.
Károlyi Katalin elmondta, hogy Ligeti felsoroltatta magának az összes ütőhangszert, amelyet az Amadinda használni szokott, és mindegyiknek szerepet adott a művében. - Sőt a harmadik tételben még négy szájharmonika is megszólal - folytatta. - Ligeti hihetetlenül ismerte minden hangszer lehetőségeit, és elment a végletekig. Amikor az ember elkezdi próbálni, úgy látja, lehetetlent kíván, de azután mindig kiderül, hogy meg lehet csinálni!
Az énekesnő szerint Ligeti György a XX. század második felének legnagyobb zeneszerzője volt. - Elképesztő mesterségbeli tudás jellemezte - mondta -, és mindig megmaradt benne a szinte gyermeki kíváncsiság a világgal és a zenével szemben. Sokszínű és sokrétű alkotó volt, Mozarthoz vagy a modern művészetben Picassóhoz tudom csak hasonlítani. Stílusteremtő nagy művész, aki nem maradt meg annál, amit már megvalósított, hanem mindig továbblépett, és új, egészen más műfajban is óriásit alkotott.
Az Új Magyar Zene Egyesülete búcsúzik Ligeti Györgytől - adta közre Rácz Zoltán, az Amadinda Ütőegyüttes és egyben az egyesület vezetője. A megemlékezésben ez olvasható: "Soha nem feledjük, hogy ő, aki meggyőződés nélkül egyetlen gesztust sem tett senkinek, talán utolsó nyilvános szerepléseként, alapító tagként csatlakozott az egyesülethez, s bár neki - életműve a példa rá - erre a bizonyításra szüksége nem volt, ezzel is kinyilvánította, hogy minden méltónak érzett törekvést pártfogolva, soha, egyetlen pillanatra sem szakadt ki annak a kultúrának és tradíciónak a kötelékéből, mely minden csillapíthatatlan fájdalom és személyes tragédia ellenére művészete, gondolkodása, embersége legfőbb táplálója volt."
Amerikában tomboltak
A nyolcvanas években az Új Zenei Stúdió egyik vezetőjeként is tevékenykedő Kocsis Zoltánt mély személyes viszony fűzte Ligeti Györgyhöz. Kocsis most a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, természetes, hogy a zenekar repertoárján is szerepelnek Ligeti-művek. A zeneszerző két nagyzenekari alkotását, az 1967-es Lontanót és az 1973-as San Francisco Polyphonyt játszották a frankfurti könyvvásárhoz kapcsolódó koncerteken is. - Mostani japán hangversenykörutunkon nem szerepelnek a programban - mondta lapunknak tegnap Tokióból Kovács Géza, a zenekar igazgatója. - Az itteni közönség sokkal konzervatívabb annál. Meg kell mondanom, hogy Magyarországon is sokszor meglepetéssel és idegenkedéssel fogadják a két mű előadását. Amszterdamban, Londonban és New Yorkban viszont nagy sikerünk volt vele.
Kovács Géza elmondta, hogy a zenekar amerikai turnéjának 38 helyszíne közül harmincszor játszottak Ligetit. Csak két helyen találkoztak értetlen közönséggel. A többi előadáson tomboló sikert aratott a modern zenedarabok előadása.
