Kenterisz és Tanu "beismerte" a doppingolást

Kosztasz Kenterisz és Ekaterini Tanu elismerte, hogy vétett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) doppingszabályai ellen és mindkét görög versenyző visszavonta kétéves eltiltása elleni fellebbezését.

A két futó a 2004-es athéni olimpia idején mulasztott el több doppingellenőrzést is. Kenteriszt és Tanut az athéni játékok nyitányának napján várták vizsgálatra, amin - a sokak szerint megrendezett - motorbalesetük miatt nem jelentek meg. A két atléta ezt követően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 72 órás haladékával sem tudott élni sérülései miatt, ezért csak két nappal később ment el a meghallgatásra, amely után visszalépett a játékoktól.

A nemzetközi szövetség (IAAF) 2004 decemberében függesztette fel versenyzési jogukat, majd hosszú procedúra után, nagy meglepetésre, a görög szövetség felmentette őket.

Kenterisz 200 méteren Sydneyben olimpiai arany-, Tanu 100-on ezüstérmet nyert.

Az IAAF közleménye szerint a sprinterek eltiltása idén december 22-én jár le.

Dwain Chamberst az IAAF megfosztotta 2002-es Eb-aranyától

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség hétfőn megfosztotta Dwain Chamberst 2002-ben nyert Európa-bajnoki címétől.A brit sprinter a 100 méteres férfi síkfutásban lett kontinensbajnok, 2003 augusztus 1-én azonban Saarbrückenben a doppingszerek közé tartozó tetrahidrogesztrinont mutattak ki a szervezetében. Chambers volt az első atléta, akinél THG-t találtak.

A 28 éves sportoló kihallgatása során elismerte vétségét és felajánlotta segítségét a doppingellenes harcban. Az IAAF Chambers valamennyi 2002. január 1. és 2003. augusztus 1. között elért eredményét törölte és az adott időszakban nyert pénzdíjainak (230 ezer dollár) visszafizetésére kötelezte.

A versenyző miután letöltötte kétéves büntetését, június 11-én a gatesheadi viadalon tért vissza, ahol 10,07-tel a harmadik helyen végzett.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.