Portugália-Hollandia 1-0

Portugália durva szabálytalanságokkal és négy kiállítással tarkított mérkőzésen Maniche 24. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert Hollandia ellen a nyolcaddöntőben.

A játékvezető két-két portugál és holland játékosnak mutatta fel a piros lapot, illetve a két csapatból összesen tizenkét futballistának adott sárga lapot.

Portugália ellenfele a szombati negyeddöntőben Anglia lesz.

A hollandok kezdték aktívabban a mérkőzést, már az első percben vezetést szerezhettek volna. A portugálok fokozatosan lendültek bele és az első félidő közepén Maniche révén megszerezték a vezetést. Ezután egyre látványosabban futballozott Felipe Scolari együttese, ha a befejezéseknél jobban koncentrál, 45 perc után jelentős előnyre tehetett volna szert. A hosszabbítás másodperceiben Costinha kiállítása miatt emberhátrányba került a portugál gárda.

A második játékrész elején a hollandok öt perc alatt annyi helyzetet dolgoztak ki, mint ellenfelük a teljes első félidőben, de csak felső kapufáig jutottak. A portugálok életveszélyes ellentámadásokat vezettek, egyetlen percig sem lehetett unatkozni. Az 59. percben Figo lefejelte Boulahrouzt, amiért sárga lapot kapott, a holland négy perc múlva állt bosszút, amikor visszakönyökölt a portugálnak, szintén egy sárga lapért, csak Boulahrouznak ez a második volt, ezért kiállították.

A 78. percben Deco kapta meg második sárga lapját, mert nem engedte, hogy Cocu elvégezzen egy szabadrúgást. A végén a hollandoknak az eredmény tekintetében nem, de van Bronckhorst kiállítása révén a piros lapok számában sikerült egyenlíteniük.

Portugália-Hollandia 1-0 (1-0)

Nürnberg, 41 ezer néző, v.: Valentyin Ivanov (orosz)

Gól: Maniche (24.)

piros lap: Costinha (45+1.), Deco (78.), illetve Boulahrouz (63.), van Bronckhorst (95.)

sárga lap: Maniche (20.), Costinha (31., 45+1.), Petit (50.), Figo (59.), Deco (73., 78.), Ricardo (76.), Nuno Valente (76.), illetve van Bommel (2.), Boulahrouz (7., 63.), van Bronckhorst (59., 95.), Sneijder (73.), van der Vaart (73.)

Portugália: Ricardo - Miguel, Ricardo Carvalho, Fernando Meira, Nuno Valente - Costinha, Maniche, Luis Figo (Tiago, 84.), Cristiano Ronaldo (Simao Sabrosa, 34.) - Pauleta (Petit, a szünetben)

Hollandia: Edwin van der Sar - Khalid Boulahrouz, Andre Ooijer, Joris Mathijsen (Rafael van der Vaart, 56.), Giovanni van Bronckhorst - Mark van Bommel (John Heitinga, 67.), Wesley Sneijder, Philip Cocu (Jan Vennegoor of Hesselink, 84.) - Robin van Persie, Dirk Kuyt, Arjen Robben

24. perc: Deco futott el a jobb szélen, középre gurított, Pauleta a tizenhatos vonaláról Maniche elé tette a labdát, a középpályás pedig 13 méterről egy csel után a bal sarokba lőtt (1-0).

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.