Kóma a Kökin
A mérnök erre bosszúból egy olyan tervet nyújtott be, amit abszolút viccből készített évekkel azelőtt: megpróbálta betolni Karl-Marx-Stadt belvárosát Salgótarján külvárosába. A tervet nagy hátba veregetések közepette elfogadták.
- Az én történetem más. Volt egy fiatalember, akinek valahol, valamikor a kezébe nyomtak egy Renzo Piano építészeti albumot. Ezen a gigantikus hídépületen ugyanis látszik az a fajta high-tech funkcionalizmus, amiről például az albumokban szereplő Pompidou-központ is híres. Ha lehetne, én műemlékké nyilvánítanám, mert nagyon karakteres, nagyon ízes. Ha jobb állapotban lenne, egészen jól nézne ki.
- Na, ez megint az az eset, hogy van egy építmény, amit tíz szembejövő közül kilenc leköpne, a tizedik meg felrobbantaná, aztán köpné le, neked meg bezzeg tetszik.
- A helyzet az, hogy minden kor húsz-huszonöt éves spéttel kezdi felismerni az értékeit. Csak az olyan fantasztikusan jó szemű conoisseur-ök látják rögtön, mi a jó, mint én vagyok. Ennek az építészetnek, amivel itt szembesülhetünk, a 70-es, 80-as évek fordulójáról van néhány nagyon reprezentatív, karakteres darabja, ez itt, aztán a Petőfi Csarnok meg a Déli pályaudvar épületéhez csapott, ugyancsak műanyaggal borított ház. A kor szellemi újdonságait, eredeti megfontolásait őrzik, például megmutatják, hogy álltunk mi akkoriban ezzel az előre gyártott, szerelt elemekkel dolgozó építészettel. Nos, nagyon jól, pedig a világban ez a technológia még ma is problémaként jelenik meg, a legnagyobb tervezők koptatják rajta az idegeiket. De hadd szögezzem le gyorsan: mint tudható, ez az épület nem fog megmaradni, ami miatt csak az egyik szemem sír, hiszen én is látom, hogy olyan tarthatatlan állapotban van, hogy egyszerűen nincs mód rá, hogy megtartsák. Hozzátenném még, hogy a sok műanyag miatt iszonyatosan gyúlékony, itt gyakorlatilag mindenki életveszélyben van, kábé nyolc perc alatt leégne, ha szikrát kapna, nem beszélve a füstről, amitől a fél város megfulladna.
- Az előbb azt mondtad, hogy ha jobban óvták volna, egészen jól nézne ki. Nem óvták, ocsmányul néz ki. Kopott, redvás, iszonyatos feliratok éktelenkednek rajta, emellett látszik, hogy az oldalát megszámlálhatatlanszor lepisálták már, és fogják még legalább annyiszor. De nem csak az épület ocsmány. Itt nincs egy négyzetcentiméternyi felület, ami ne lenne az. Az aszfalt öszszetörve, szétszabdalva, lehányva, a növényágyásokban részegek fekszenek szeméttel letakarva, az áruspavilonok ragadnak a retektől, plusz büdös van. Az egész tájon az a BKV-jegyautomata a legkulturáltabb részlet, ott a mozgólépcsőnél..., én ezt így reménytelennek látom.
- Hát igen. Miközben két érdekes táblát is megfigyelhetünk: az egyik arra figyelmeztet, hogy ez itt egy kamerával megfigyelt terület, ehhez képest vagy féltucatnyian fekszenek kómában ide-oda dőlve, és mi lesz itt este, ha már délelőtt tízkor minden második ember tántorog. A másik meg arra, hogy az árusítás tilos, miközben mindenki árusít. Jegyzem meg, mind a két tábla össze van graffitizve. Szóval ezt az épületet a maga környezetével valaki valamikor szépen kitalálta, de az a lakosság, amelyik itt jön-megy, lakik itt, nem úgy használja, ahogy kellene. Van egy-két tervező a világon, aki tud az idők változásával kalkulálni, és olyan közeget alkotni, amit a nép képes nemzedékről nemzedékre használni úgy, hogy nem teszi tönkre. Ez a tervező nem ilyen volt. És különben ennek az egész borzadálynak nemcsak a nem elég előrelátó tervező és a teret használó közeg az oka, hanem a polgárosodottság és a birtokosi tudat hiánya. Ahol a tulajdonviszonyok pontosan rendezettek, ott a birtokosi tudat is működik. Ennek a térnek egy csomó gazdája van - kerületek, MÁV, BKV stb. - tehát nincs gazdája. Mint a Moszkva térnek. Jézusom, hogy alszik ott az az ember... ilyen póz nincs is.
- És lám, éppen gyümölcsjoghurtot evett, amikor hirtelen elnyomta az álom.
- Fémkanállal. Különös. Viszont az is különös - pontosabban már nem is annyira -, hogy amikor jött a hír, hogy eldózerolják ezt a ganédombot, a környéken lakók egy része máris elkezdett tiltakozni. Rendezett állapotokat, értelmes közlekedésszervezést, bevásárlóközpontot ígértek... Utóbbinak persze nem muszáj maradéktalanul örülni, de kétségtelen, hogy a bevásárlóközpont, ha mást nem is, de éppen a tulaj jelenléte miatt valamiféle civilizáltságot, karbantartottságot, tisztaságot jelent. És ez ellen lázadnak. Tudom, hogy nagyon nem divat piacpárti, kapitalizmuspárti meg a mindenkori haladás ellen ágálók által használt egalitárius érvekkel szembeni szöveget nyomni, de úgy érzem, hogy nagyon meg kéne ide csinálni az önmagát fához láncoló ember szobrát. Azét az emberét, aki például betartott a Gresham fantasztikus újjászületésének, és betart mindennek, ami végre szépséget és rendet, higiénikus környezetet hoz; ellenáll a változásoknak, ellenáll annak, hogy egy teljesen reménytelen, mentálisan lepukkant helyzetet az építészet, az urbanisztika eszközeivel akkor is gatyába rázzanak, ha, mint minden helyzet, majd az is új ellentmondásokat teremt. Merthogy maga az élet ilyen. A változásokat pedig akkor is végre kell hajtani.
Aki kérdezett és közbevetett: Bárkay Tamás
Aki válaszolt és értékelt: Bojár Iván András
