Bartók-ünnep és verista ősbemutatók

Lukács Gyöngyit és Ránki Dezsőt, Giuseppe Giacominit és Marton Évát, Marianna Tarasovát és Kiss B. Attilát is láthatta a közönség az elmúlt hét fellépői közül - mondta Bátor Tamás fesztiváligazgató a június 15. és 25. között megrendezett miskolci operafesztivál első hetét értékelve. - De még az utolsó napokban is érdemes volt Miskolcra figyelni: a Parasztbecsület, a Bajazzók, a Tosca előadása, valamint Agnes Baltsa, Paolo Gavanelli szereplése figyelmet érdemlő esemény volt.

Az idei program a legigényesebb zenerajongókat is kielégíthette, hiszen magyarországi ősbemutatók zajlottak Miskolcon: Franco Alfano Feltámadás (Szerb Nemzeti Színház) és Umberto Giordano Szibéria (Moszkvai Helikon Színház) című operája Magyarországon még soha nem került színre. Giordano Fedoráját koncertszerű előadásban hallhatta a közönség. Különleges esemény volt ez, mert az a Giuseppe Giacomini énekelte Loris szerepét, akinek ez az egyik legendás alakítása - ráadásul: a címszereplő Marton Évával a Carnegie Hallban már énekelték együtt az operát. A népszerű művek sorában a Carmen (a Miskolci Nemzeti Színház előadása) aratta a nagy sikert - a címszerepet Marianna Tarasova énekelte.

A fesztivál egyébként Bartók Bélára összpontosított. A nyitókoncerten a Magyar képek című műve után a III. zongoraversenyt hallhattuk Ránki Dezső tolmácsolásában. A kékszakállú herceg várát Meláth Andrea és Palerdi András énekelte. Ózdon és Miskolcon is látható volt Juronics Tamás és a Szegedi Kortárs Balett két koreográfiája, a Táncszvit és a Csodálatos mandarin. Bartók népzenei munkássága előtt a Honvéd Táncegyüttes estjével tisztelgett a fesztivál.

A három tenor gálaestjén a népszerű áriákat éneklő Badri Maisuradze és Afred Kim mellett fellépett Wolfgang Millgramm is, aki új színt hozott a fesztivál történetébe: először hangzottak el ugyanis Miskolcon Wagner-áriák.

A modern rendezői színház eszközeit használta a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház, amely a ritkán hallható Andrea Chénier-t hozta el Miskolcra. Jó rendezés volt a Prágai Állami Opera Bohémek előadása is.

A tegnap zárult fesztiválon még hallhatta és láthatta a közönség a verizmus két emblematikus alkotását, a Parasztbecsületet és a Bajazzókat. A két operát Franco Zefirelli díszlet- és jelmezterveivel és eredeti rendezésében a bukaresti opera előadásában élvezhette a miskolci fesztivál közönsége. Puccini Toscájában Sümegi Eszter és Gregor József, valamint Alexandru Agache is fellépett. Kodály Székelyfonóját a Kolozsvári Magyar Opera adta elő Miskolcon és Sátoraljaújhelyen. Bartók Kékszakállúját - immár hagyományosan - az aggteleki cseppkőbarlangban mutatták be, Német Judittal és Bretz Gáborral.

Jövőre francia zeneszerzők remekei szólalnak meg

Alighogy befejeződött Miskolcon az operafesztivál, máris körvonalazódnak a jövő évi rendezvény tervei - mondta tudósítónknak Barázda Eszter, a fesztivál sajtófőnöke. Bartók Béla művei mellett 2007-ben várhatóan francia zeneszerzők remekei csendülnek majd fel. A sajtófőnök arról is tájékoztatott: a vasárnap zárult fesztivál tizenegy napja alatt több mint félszáz produkciót láthatott a közönség. A fő programokra mintegy 20 ezren váltottak jegyet, az utcai, közterületi - ingyenesen megtekinthető - rendezvényekre becslése szerint 120-140 ezren voltak kíváncsiak. A fesztiválra majd' háromezer művész érkezett. (Tudósítónktól)

Zárásként tegnap az egyetemi díszaulában Híres operák kórusai címmel adtak koncertet a milánói Scala  szólistái és kórusa
Zárásként tegnap az egyetemi díszaulában Híres operák kórusai címmel adtak koncertet a milánói Scala szólistái és kórusa
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.