Anglia-Ecuador 1-0

Anglia egy nyögvenyelős mérkőzésen 1-0-ra győzte le Ecuadort a nyolcaddöntőben, így bejutott a legjobb nyolc közé, ahol az esti Portugália-Hollandia párharc győztesével találkozik.A szigetországiak gólját a csapatkapitány David Beckham szerezte a 60. percben szabadrúgásból.

Kiegyenlített játékot hozott az első félidő. A szigetországiak tudománya rendre már 40 méterre az ecuadori kaputól elfogyott, így igazi helyzetet egyszer sem tudtak kidolgozni. Igaz a dél-amerikaiak is csak a meglehetősen bizonytalan angol védelem hibáiból "éltek", egyszer Terry bakija végzetesnek tűnt, de Ashley Cole lába, illetve a keresztléc mentett.

A folytatásban sem változott a játék képe, inkább Ecuador irányított, míg az angoloknak továbbra sem ízlett a rivális szervezett védekezése. Egy óra elteltével Beckham szabadrúgásából kissé váratlanul mégis vezetést szerzett Anglia. Ettől kezdve a dél-amerikaiaknak bátrabban és nyíltabban kellett futballozniuk, melynek köszönhetően több helyük volt az angoloknak. Ez helyzetekben is megnyilvánult, de az utolsó passzokba vagy lövésekbe rendre hiba csúszott, így nem változott az eredmény.

Mostani góljával Beckham lett az első angol labdarúgó, aki három különböző világbajnokságon is betalált az ellenfelek kapujába.Négy évvel korábban, a koreai-japán közös rendezésű vb-n Argentína ellen tizenegyesből volt eredményes, az 1998-as franciaországi tornán pedig szabadrúgásból a kolumbiai kaput vette be. "A mai meccsen nem éreztem jól magam, már a kezdés előtt elég gyenge fizikai állapotban voltam, az első félidő még egész tűrhető volt, a másodikban egyre rosszabbul lettem, végül be sem tudtam fejezni a találkozót". Eriksson a 87. percben hívta le Beckhamet a pályáról. "Nem volt más választásom, annyira rosszul volt, hogy láttam rajta, nem bírja tovább" - indokolta a cserét a svéd szakember.

Anglia-Ecuador 1-0 (0-0)

Stuttgart, 52 000 néző, v.: Frank De Bleeckere (belga)

Gól: Beckham (60.)

sárga lap: Terry (18.), Robinson (78.), Carragher (82.), illetve Valencia (24.), C. Tenorio (37.), de la Cruz (67.)

Anglia: Paul Robinson - Owen Hargreaves, Rio Ferdinand, John Terry, Ashley Cole - David Beckham (Aaron Lennon, 87.), Frank Lampard, Michael Carrick, Steven Gerrard (Stewart Downing, 92.), Joe Cole (Jamie Carragher, 77.) - Wayne Rooney

Ecuador: Cristian Mora - Ulises de la Cruz, Ivan Hurtado, Giovanny Espinoza, Neicer Reasco - Edison Mendez, Edwin Tenorio (Cristian Lara, 69.), Segundo Castillo, Luis Antonio Valencia - Agustin Delgado, Carlos Tenorio (Ivan Kaviedes, 72.)

11. perc: Terry óriásit hibázott, fejjel nemhogy nem tudott felszabadítani, tulajdonképpen kiugratta Carlos Tenoriót, akinek 12 méteres lövésébe az utolsó pillanatban Ashley Cole csúszott bele, így a labda a keresztlécről vágódott az alapvonalon túlra.

60. perc: Beckham 25 méteres, bal oldali szabadrúgásába Mora csak beleérni tudott, de a labda a jobb kapufáról így is a hálóba pattant (1-0).

"Nem nyújtottuk azt a teljesítményt, amire képesek vagyunk, de bejutottunk a negyeddöntőbe" - mondta a mérkőzés után Sven-Göran Eriksson, az angol válogatott szövetségi kapitánya.

"Nehéz mérkőzés volt, nagy taktikai csatát vívtunk, kevés helyzettel. Mai vereségünk ellenére elégedetten utazhatunk haza" - nyilatkozta Luis Fernando Suarez, az ecuadori válogatott szövetségi kapitánya.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.