Pedagógusok bírálták a kötelező órák tervezett növelését

Élénken bírálták a pedagógusok heti kötelező óraszámának tervezett növelését és a nem pedagógusok közalkalmazotti körből való kiszervezését a résztvevők azon a közoktatási szakmai fórumon, amelyet négy szakszervezet, szakmai szervezetek és az oktatási tárca részvételével tartottak szombaton a fővárosban.

Varga László, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta, egy célban biztosan egyetért a négy szakszervezet, abban, hogy a közoktatás minél jobban meg tudjon felelni a harmadik évezred korszerű európai és magyar társadalmi igényeinek.

Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke kijelentette: nem lehet a kötelező óraszámot növelni, s tárgyalni sem erről addig, amíg nincs reprezentatív felmérés a pedagógusok tényleges munkaterheléséről. Információik szerint a pedagógusok többsége több, mint heti negyven órát dolgozik.

Baskiné Lipka Gabriella, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke szintén arról számolt be, hogy a pedagógusok körében a kötelező óraszám tervezett növelése okozta a legnagyobb felzúdulást. Egy általános kettő-négy órával történő emelés óriási terheket róna egyes területeken a pedagógusokra. A közalkalmazotti körből való kiszervezésről azt mondta, az oktatási intézmények minden dolgozója ugyanazért a pedagógiai célért küzd.

Nem lenne jó, ha security kft-k és takarító kft-k vadidegen emberei mászkálnának az iskolákban - mondta.

Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete nevében rámutatott: a magyar művészeti oktatás óriási hagyományokkal rendelkezik, s nem szabad költségvetési játszmák prédájául odavetni. Ami a közoktatás egészének rossz, az nekik is rossz - tette hozzá, biztosítva a "szövetségeseket" a szolidaritásukról.

Szüdi János, az oktatási és kulturális tárca közoktatási szakállamtitkára az esélyegyenlőség, a szakszerűség, a minőség és a hatékonyság fontosságát hangsúlyozta. Minden település minden gyermekének hozzá kell jutnia a közoktatási törvényben rögzített szolgáltatásokhoz, és minden gyermeknek a saját személyiségéhez igazodó ellátást kell kapnia a pedagógusoktól - hangsúlyozta. Arra a kérdésre, hogy mi fér bele a pedagógusoknál a heti negyven órába, azt mondta, minden, ami kitölti a negyven órát. A pedagógusok munkaideje heti negyven óra, amit ezen felül végeznek el azt pluszjuttatásként ki kell fizetnie a fenntartónak.

Somogyi László, a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnökségi tagja szerint az oktatásügy rászorul bizonyos reformokra, de nem olyanokra, amely a tantervi munkát felkavarja. Az, hogy az iskola nem hatékonyan működik csak a pedagógusokon múlik? - tette fel a kérdést, hozzátéve: az iskola feladatkörét pontosítani kell. A pedagógus egy 120 pontból álló listát állított össze és adott át a szaktárca képviselőjének arról, hogy mit végeznek a pedagógusok tanórán kívül.
Szép Ferencné pedagógus arról beszélt, hogy a szöveges értékelésre fordított energia nem hozta meg a kívánt hasznot. Rengeteg a költség, az adminisztráció - mondta. Szorgalmazta az évismétlés visszaállítását is alsó tagozaton, szerinte az érintett diákoknak felzárkóztató foglalkozáson kellene résztvenniük.

Szüdi János helyénvalónak tartotta a szöveges értékelést és a buktatást alsó tagozaton. A nemzeti alaptanterv "türelmes", nem írja elő, hogy a diákoknak első félévre meg kell tanulniuk olvasni - mondta Németországban, a skandináv államokban is buktatnak - sorolta a példákat.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.