Kelj fel, Laci!

Különös muzsikát játszik a Pop Ivan zenekar. Hol kajla ipari zajokból, hol ostobácskának álcázott technopopból építkezik, van az egésznek valami filmzenés, főként improvizatív jellege, olykor egy csipetnyi retroíze is; a zenekar tagjai úgy fogalmaznak: ez a sáros balkáni hangulat maga az "agrárdzsessz".

A Pop Ivan trombitása Horváth Laci, aki mellesleg kitűnő fafaragó, független filmes és performer, tavaly április 13-án, egy nappal 33. születésnapja után húsz perc alatt lebénult. Azt mondja, éppen gyakorolt, amikor mellkason kapta valami rettenetes szorítás, és azóta tolószékben éli az életét. Az orvosok tulajdonképpen tanácstalanok, érelzáródást emlegetnek, amely miatt a gerincvelő két és fél csigolyahosszon csúnyán megsérült.

Matt.

Horváth Laci persze muzsikál, rendszeresen fellép a Pop Ivan zenekarban (a közelmúltban a Moers-i dzsesszfesztiválon jártak), és a filmezéssel sem hagyott fel. Az Álomvadászat munkacímmel készülő nagyjátékfilm zenéjét írja, valamint egyik szerepét játssza. Horváth Laci még egy helyen lesz főszereplő, július 1-jén a Gödör Klubban, ahol barátai segélykoncertet szerveztek neki; merthogy kellene úgy 15-20 millió forint ahhoz, hogy egy moszkvai klinikán őssejtbeültetéssel kezeljék; azt mondják, ez talán segít. A statisztikák reményt keltőek, ezek szerint ugyanis az ott kezeltek 61 százaléka vagy feláll, vagy jelentősen javul.

Horváth Laci felettébb bizakodó, és bizakodóak barátai is. A segélykoncerten mindenesetre a magyar zenei underground java felvonul, jönnek még a dzsesszisták is, persze mindenki ingyen.

"Kelj fel, Laci - Fogd a pénzt, és fuss!" Ez a segélykoncert címe, ami azért jelzi: a humorérzék még nem pattogzott le az ügyről, és így gondolják ezt a fellépők is, többek között a Másfél, a Brezo Quartet, a Ruttkai Bori-féle Specko Jedno, a Tudósok, az ef Zámbó Happy Dead Band, Lovasi András, a Sziámi, Bárdos Deák Ági, Sumo Light, Vázsonyi János, Korai Ütősök, az Amorf Ördögök, Kiss Erzsi és persze a Pop Ivan.

Horváth Lacit hihetetlen kedvesség veszi körül, s az interneten keringő hírekből úgy látszik, ez feltétel nélküli, valódi szeretet. A Gödör Klubban senki nem azért lép fel, hogy reklámcélokból egy emberséges ügy mellé tolakodjon, senki nem akar jóság ötöst, mindenki azt akarja, hogy vége legyen ennek a gonosz álomnak.

Amúgy meg ideje megjegyezni, hogy a fenti esettől eltekintve is igaz, a zenészekben különösen gyakran moccan elő az emberség - hogy miért éppen bennük, nem tudni. Segélykoncertet tartanak az éhezőkért, a szökőár sújtotta indonéz emberekért, az árvízkárosultakért, de színpadra lépnek a Pető Intézetért, sőt még azért is, ha zenészbarátaik mikrobusza felgyullad, és bennégnek a hangszereik. Most azért gyűlnek össze, hogy Horváth Laci felálljon végre abból a nyomorult tolószékből.

Horváth Laci fel fog állni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.