Ahogyan ez már lenni szokott. A média totális hisztériakeltése ellenére senkit sem ütött meg a guta a forgalmi dugókban, sőt azon sem lepődött meg senki, hogy az annyira ajánlgatott tömegközlekedés kiiktatódott a város életéből. Se tömeg, se közlekedés. Lezárták az utakat vagy sem, a forgalom gyér volt.

Elégedettek lehettek a Radikális Gyalogosok, a városi kerékpározás hívei, de még a mindig minden ellen lázadó Levegő Munkacsoport is. Délidőben Duna-szagot érezni a Szabadság hídon? Virágillat a Clark Ádám téren? Olasz tészták bazsalikomos, fokhagymás aromája a Bajcsyn? Nemhiába. Mi mindenre képes az államok hatalma!

Persze nem volt mindenki elégedett. Éppen az Alagút előtt az Amnesty International pontosan hét aktivistájának performance-ára ugrott rá a sajtó. Fekete csuklya a fejen, kötél a csuklón, félreérthető narancsszínű Tip-Top munkaruha a testen, Guantánamo felirat a transzparensen, lángok a lélekben, mobiltelefon a kézben. Veled vagyunk, Musztafa. A világpolitikai összefüggéseket a Kossuth téren is felszínre hozta Bush. A rekordhosszú Combinót meghazudtoló villamoskígyó - amely a rendőrség szóvivője szerint nem ám egy kordon - kizárta a térről a három aktivistából álló tömeget. Merész, téren és időn átívelő új dimenzióba helyezték az elnöki vizitet. A másfél évszázaddal ezelőtti amerikai konföderációs zászló és a lyukas magyar nemzeti lobogó alatt a három aktivista különszámában sajátosan kapcsolódott egyetlen gondolati egységbe a déli gyapotszedő néger rabszolga és a Corvin közi harcos, Észak és Dél háborúja Trianonnal. Mert ha megengedhetetlen volt, hogy Amerika két részre szakadjon, akkor hogyan szabdalhatták szét a magyar hazát északra, keletre, délre és nyugatra, nem is szólva kurucokról és labancokról. Így kerülhetett egyetlen szövegkörnyezetbe Jefferson Davis, Franklin Pierce elnök hadügyminisztere a kordonná silányított sárga közlekedési eszközökkel, amelyek - amint azt a szónok hangsúlyozta - a magyar népé. - Bush, menj a búsba! - ismételgette sűrűn, síppal, dobbal adva nyomatékot a kántálásnak. Ennyire futotta. A környéken bámészkodók viszont jól szórakoztak, elnéző mosollyal véve tudomásul, hogy efféle előadáshoz nem is igen kell a piros krumpliorr.

Persze voltak, akik bosszankodtak a kordonok miatt. De ők is csak egy kicsit. Apa mobiltelefonon értekezett az út túloldalán rekedt anyával, a biciklis futár a járdára kényszerült, a parkolóőr meg hoppon maradt. Az Alkotmány utca végén, az étterem teraszán ülve ráérős helybéliek és turisták várták a konvojt. - Na, mindjárt jönnek! - mondta egy fiatal rendőr. Ma nem keménykedtek, nem intézkedtek, csak mosolyogtak, viccelődtek, ráhangolódva a kánikulára. Csupán az egyik aggódott kissé. - Csak a meccsre érnénk haza! Az olaszok játszanak a csehekkel. Ja, Bushék meg Ghánával.

Fotósaink további képeit

az elnöki vizitről megnézhetik a Nol galériájában: http: //www.nol.hu/bush

Villamoskordon a Parlament körül a Bush-látogatás idején. Biztonság vagy torlódás?