Egy kolerajárvány Angolában nem esemény akkor sem, ha néhány hónap alatt 43 ezer embert betegített meg, akik közül több mint ezerhétszázan már bele is haltak.

Holott a kép, amely a járvány kitörésének helyszínén fogadja a látogatót, megdöbbentő. Talán az európai sötét középkor települései hasonlíthatók a főváros, Luanda külső negyedeinek körülményeihez. A vezetékes víz és a csatorna ismeretlen errefelé. A főváros északi peremén hömpölygő Benga folyó vize a különféle szennyeződésektől sötét, meghatározhatatlan színű. Nem csoda, hiszen partjait szeméthegyvonulatok kísérik. S más ivóvízforrás híján innen szállítják tartálykocsikon a tisztítatlan folyadékot Luanda nyomornegyedeibe. Még csak nem is ingyen. Gallononként 12 dollárcentet kérnek érte, így nem csoda, hogy a szegények - Angola lakosságának kétharmada napi két dollárnál kevesebből él - fejenként csak napi kétgallonnyit (kilenc litert) engednek meg maguknak mosásra, tisztálkodásra, főzésre, sőt ivásra is.

A gyerekek kedvenc szórakozása, hogy az emberi és állati ürüléket nemcsak nyomokban tartalmazó szeméthegyek oldalába biggyesztett fémlemezeken csúszkálnak le az ugyancsak koszos homokba. Tizenkét évvel ezelőtt egy szakértő felbecsülte, hogy az addig a nyomornegyedekben felgyülemlett hulladékhalmokat huszonkétezer kukásautónyi fuvarral lehetne felszámolni. Azóta ez csak gyarapodott, különösen, hogy Luanda lakossága is az akkorinak kétszeresére, 4,5 millióra duzzadt.

Megdöbbentők és mind kevésbé érthetők ezek az életkörülmények. Hiszen nem az ország szegény, csak a polgárai. Angola egyike a kőolajexportból leginkább profitáló államoknak: a világ talán leggyorsabban növekvő gazdaságával büszkélkedhet. A GDP gyarapodása tavaly 18 százalék volt, és alighanem példátlan a költségvetés kétmilliárd dolláros többlete is. Az olajexportból az idén 16,8 milliárd dollár bevételt várnak. Mégsem jut elegendő sem a járvány megfékezésére, sem az ivóvíz- és a csatornahálózat kiépítésére. A busás bevételek jó része kézen-közön eltűnik, csupán egy igen szűk elitet, leginkább kormánytisztviselőket gazdagít.

A mostani kolerajárvány kitörésének pontos okát még nem ismerik. Ráadásul epidemológusok szerint a helyzetet rontja, hogy a legutóbbi tömeges megbetegedések óta eltelt tíz alatt az emberek szervezete elvesztette a korábban kialakult immunitását.

José Eduardo dos Santos elnök májusban gyors és hatékony intézkedéseket ígért, amelyek között a csatornázás és ivóvízhálózat kiépítése éppúgy szerepelt, mint a luandai viskónegyedek egy részének felszámolása, lakóinak kitelepítése. Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet - amely kétségbeesett erőfeszítéseket tesz a betegek megmentésére - bírálja a luandai kormányt, amiért rendkívül lassan reagált a kolera megjelenésének hírére.

Angolai menekültek az ENSZ Világélelmezési Programjának repülõgépén