" Így összegezte tapasztalatait Aleksandra Pezda lengyel újságírónő, akit a Gazeta Wyborcza Helsinkibe küldött szerencsét próbálni. Öt másik kollégája Athénba, Barcelonába, Dublinba, Liszszabonba és Londonba utazott, ahol egyszerű álláskeresőknek adták ki magukat.

A gyakorlatban tesztelte tehát a lengyel napilap a nyugat-európai munkavállalás szabadságát. S majdnem mindenki szabadon kapott is munkát: hatból öten egy héten belül kenyérkeresethez jutottak. Nem véletlenül ezekkel az országokkal kísérleteztek az álruhás állásvadászok - 2006. május elsejével ezek az EU-tagállamok nyitották meg munkaerőpiacukat a kelet-közép-európai polgárok előtt.

Aleksandra azonban hoppon maradt. Festőnek nem vették fel, mert nő; aztán azt ígérték, hogy "valamikor később" osztogathat majd ingyenes újságokat. Két külföldiekkel foglalkozó munkaügyi irodában (Eures, Staffpoint) is közölték vele, hogy senki sem fogadja el a jelentkezési lapját, ha nem beszél finnül. Éttermeket járt körbe, álláshirdetésekre telefonált, és mindenütt ugyanabba a falba ütközött: a finn nyelvtudását hiányolták. Pedig - ismeri el a lengyel hírlapíró - angolul szinte mindenki beszélt.

Újabb kellemetlen meglepetésként érte, amikor lengyel szerelőkkel találkozott Helsinkiben, és megtudta, hogy havonta legfeljebb ötszáz eurót (135 ezer forintot) tudnak hazaküldeni, az adók és az állásközvetítő ügynökségnek járó jutalék befizetése után. S Pezda már majdnem sikerrel járt, amikor egy szállodában felajánlották, hogy talán mégis jöhet takarítani. Egyedül itt szabadkoztak, hogy a jelentkezési lap csak finn nyelvű. Ám a hoteligazgató végül rendkívül elfoglaltnak bizonyult, és képtelen volt fogadni a lengyel jelentkezőt - aki abban a boldog tudatban térhetett vissza Varsóba, hogy legalább otthon van munkája.

Finnország is megnyitotta a munkaerõpiacát - már csak finnül kellene megtanulni