Magyarország vendége Bush

A bécsi Európai Unió-USA csúcstalálkozót követően tegnap este megérkezett Budapestre George W. Bush amerikai elnök.

A Ferihegyi repülőtéren a kormány nevében Göncz Kinga külügyminiszter köszöntötte az elnököt és a First Ladyt.

Hivatalban lévő amerikai elnök negyedszer jár hazánkban, ám ez csak a második hivatalos látogatás. Az elsőre 1989-ben, már a kelet-európai átalakulás légkörében került sor, amikor a jelenlegi elnök apja, George H. W. Bush jött el megtekinteni a kezdődő rendszerváltást. Bill Clinton előbb 1994-ben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet csúcstalálkozójára érkezett néhány órára Budapestre, majd 1996-ban a Taszáron lévő amerikai katonákat kereste fel.

Amerikai részről egyértelműen az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója előtti tisztelgésnek tulajdonítják az elnöki vizitet. A mai hivatalos tárgyalásokról csak azt lehet tudni, amit magyar források közöltek. E szerint Sólyom László köztársasági elnök fel kívánja vetni a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok kérdéseit. Gyurcsány Ferenc kormányfő a gazdasági és tudományos-oktatási együttműködés lehetőségei mellett szóba kívánja hozni Táncsics Mihály budai Várban lévő egykori börtönépületének visszaadását. A hosszú évek óta folyó tárgyalásokon Magyarország hasonló értékű csereingatlant ajánlott az Egyesült Államoknak. Az amerikai tulajdonban lévő, gyönyörű kerttel és panorámával rendelkező, történelmi épületet a nagykövetséget őrző tengerészgyalogosok szállásául és protokollesemények színhelyéül használják. Magyar részről készen állnak arra, hogy Bush felvetheti egy afganisztáni "tartományi újjáépítő csapat" (PRT) magyar vezetését. Minden magyar tárgyalópartner érvelni fog az amerikai vízummentességi programnak az Európai Unió új tagjaira való kiterjesztése mellett - ebben a kérdésben van azonban a legkevesebb esély gyors eredményre.

Több hazai párt és civil szervezet jelezte, hogy tüntetésekkel fogadja Bush elnököt, akinek azonban aligha kell olasz, görög vagy akár osztrák méretű tiltakozásra számítania. Bár a parlamenti ellenzék az utóbbi öt évben nem támogatta az Egyesült Államok politikáját, például a magyar katonák iraki missziójának néhány hónapos meghosszabbítását sem szavazta meg, a látogatás bírálatától tartózkodtak. Ebben annak is szerepe lehet, hogy jobboldali személyiségek még a választási kampány során nyílt levélben hívták meg Busht, aki ma rövid eszmecserét folytat az öt parlamenti párt vezetőivel. A program nagy érdeklődéssel várt pontja Bush elnöknek a Citadellán elmondandó beszéde, amelyet a hírtévék Amerikában is élő adásban közvetítenek.

A látogatás, amellett, hogy elismerése az ,56-os nemzedék érdemeinek és a rendszerváltás óta eltelt időszak eredményeinek, remek médialehetőség Magyarországnak és a Gyurcsány-kormánynak. Utóbbi éppen a sorsdöntő pillanatban tud erős külső támogatót felmutatni a reformok mellett.

Ferihegyen az Air Force One: Laura Bush és George W. Bush
Ferihegyen az Air Force One: Laura Bush és George W. Bush
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.