Három a harmadikon

Példás csapategységben kezdték harmadik vb-mérkőzésüket a házigazdák: a köztársasági elnök (Horst Köhler), a kancellár (Angela Merkel) és a Császár (Franz Beckenbauer) egyaránt helyet foglalt az Olimpia stadionban, hogy kiszurkolja a válogatott csoportelsőségét.

A csapatnak ehhez győznie kellett, ugyanis Ecuadornak jobb gólkülönbsége révén a döntetlen is elegendő volt. Pontosabban: lett volna. Az álmos iramú mérkőzés első félideje a négyes jegyében és Klose főszereplésével zajlott.

A Bremen csatára a 4. és a 44. percben villant. Az első találat előtt a dél-amerikai szélsőhátvédek csak bámulták az ívelgetést, amelynek végén Schweinsteiger passzolt Klose elé, aki jobbal a jobb sarokba helyezett (1-0). És mielőtt a semleges nézők elszenderedtek volna, ismét Klose érkezett: Ballack szemtelen löbbölése után térddel elvitte a labdát Mora mellett, s az üres kapuba gurított (2-0). Az ecuadoriak komolyabb helyzet nélkül tudták le az első félidőt.

Suarez kapitányt a folytatásban sem érdekelte, hogy melyik válogatott lehet Ecuador ellenfele a 16 között, mert szisztematikusan gyengítette amúgy is tartalékos csapatát. A németeknek azonban teljesíteniük kellett, ezért legalább a harmadik gólig gyötörték magukat. Több lehetősége után Podolski az 57. percben végre betalált, ezzel minden eldőlt (3-0). A játék mostantól fordul komolyra.

NÉMETORSZÁG- ECUADOR 3-0 (2-0)

A csoport, Berlin, 72000 néző. Jv.: Ivanov (orosz).

Németország: Lehmann - Friedrich, Huth, Mertesacker, Lahm - Schneider (Asamoah, 73.), Frings (Borowski, 66.), Ballack, Schweinsteiger - Klose (Neuville, 66.), Podolski.

Ecuador: Mora - De la Cruz, Guagua, Espinoza, Ambrossi - Mendez, E. Tenorio, Ayovi (Urrutia, 68.), Valencia (Lara, 63.) - Borja (Benitez, 46.), Kaviedes.

Gól: Klose (4. és 44.), Podolski (57.).

Tekintse meg infografikáinkat:

Vb-menetrend a legfrissebb eredményekkel

Tizenkét stadion a világ közepén

A labdarúgás szabályai

VB-történelem I. - A Rimet-kupa sorsa

A világbajnokságok labdái 1970 óta

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.