Tavaly 68 milliárd forint reklámbevétele volt a tévéknek és rádióknak

A televíziós reklámpiac mérete 2005-ben 60,4 milliárd forint volt, a rádiós reklámköltések pedig megközelítették a 8 milliárd forintot - közölte a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete kedden.

Az Ernst and Young tanácsadó cég által készített felmérés a közlés szerint első alkalommal tesz közzé nettó, azaz nem listaáras, hanem a kedvezményekkel csökkentett árakat.

A tanulmány adatai nem tartalmazzák a médiumok emelt díjas sms-ből, telefonból és egyéb saját márkás árucikkekből származó bevételeit.

A televíziós adatokat a cég saját közlése szerint az összes jelentős csatorna adatai alapján állította össze, míg a rádiós reklámköltések mértékét a piac 80 százalékát birtokló három legjelentősebb kereskedelmi adó saját bevallása alapján tette közzé.

A nettó adatok nyilvánosságra hozásával a korábban Televíziók és Rádiók Országos Egyesülete néven működött szervezet hagyományt kíván teremteni. A más szervezetek által eddig közölt listaáras és becslésen alapuló adatok mellett a társaság minden év második negyedévében fogja közölni a nettó bevételeket.

A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) közelmúltban nyilvánosságra hozott, listaárak alapján mért adatai szerint a televíziós reklámköltések értéke 69,7 milliárd forint volt tavaly. Az összes magyarországi rádióadó reklámokból származó bevétele 1,3 milliárd forintot tett ki. Az MRSZ a TNS Media Intelligence mérése alapján készített adatait a listaáras költések alapján becsli. Az MRSZ akkori közlése szerint listaáron gyakorlatilag senki nem értékesít reklámfelületet, a valós árak a listaárnál 50-60 százalékkal, de akár 90 százalékkal is alacsonyabbak.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.