Reagan elnök John C. Whiteheadet, a Goldman Sachs társelnökét és szenior partnerét külügyminiszter-helyettesnek tette meg. Robert Rubin hasonló pozícióból került a Clinton-kormány pénzügyminiszteri székébe. Stephen Friedman, Rubin utódja a cégnél, a National Economic Council feje volt George W. Bush első elnöksége alatt. Joshua („Josh”) Bolten a Goldman londoni irodájában töltött be vezető pozíciót, majd a szövetségi hatóságokat koordináló Office of Management and Budget igazgatója lett a Fehér Házban, április óta pedig az elnök kabinetfőnöke.

Bush nemrég magát a Goldman Sachs elnök-vezérigazgatóját, Henry („Hank”) M. Paulsont nevezte ki pénzügyminiszternek. A lépést úgy értelmezte a sajtó, hogy olyan embert keresett a posztra, aki növelheti a kormány megcsappant tekintélyét, és a hátralévő két évben esetleg lendületbe hozhatja az elakadt gazdasági programot.

„Amikor a kormány a Wall Street hitelességéből akar meríteni – írja Daniel Gross, a Slate gazdasági szerkesztője –, majdnem mindig a Goldmanhez fordul. De mi magyarázza a Goldman fölényét? A Lehman Brothers, a Citigroup, a Merrill Lynch vagy a Blackstone Group főnökei sem éppen közepes képességű emberek, akiket nem érdekelnek a közügyek. És a Goldman vezetői mégis előnyt élveznek velük szemben.”

Gross három magyarázattal is szolgál. Az első az, hogy a Goldmant 1999-ben a tőzsdére vitték ugyan, de a menedzsment stílusa még mindig olyan, mint egy társas magáncégé. A főnök nem diktátor, inkább középutas államférfi.

A Goldman csúcsmenedzsereit az is különösen alkalmassá teszi a magas közhivatalok betöltésére, hogy a cég elsősorban nagy ügyfelekkel foglalkozik, s ezért nem kell különösebben törődnie azzal, hogy a szélesebb közönség milyen szemmel nézi a vezetők társadalmi és politikai szereplését.

Végül az sem elhanyagolható tényező, hogy a Goldman-főnökök rettentően gazdagok. Paulsonnak közel 700 millió dolláros részesedése van a cégben, és az eddigi fizetése sem volt kevés. A nagyon gazdag emberek pedig Gross szerint jobban bírják a közhivatallal járó méltatlan támadásokat, mint a szegény ördögök.

De bármilyen kiváló ember Paulson, bármennyire alkalmas is új hivatalának betöltésére, a Slate gazdasági szerkesztője nem hiszi, hogy meg tudna felelni a vele szemben támasztott elvárásoknak. Az lenne ugyanis a dolga, hogy megvalósítsa a kör négyszögesítését: egyszerre hajtsa végre a beígért adócsökkentést, és folytassa a roppant állami költekezést.

Henry M. Paulson, Jr.