Az amerikai elnököt kétezer rendőr védi majd Budapesten

A legmagasabb, azaz egyes fokozatú védelmet nyújt a magyar rendőrség az amerikai elnöknek szerdai-csütörtöki budapesti látogatásán.

A George W. Busht szállító Air Force One gépet a honvédség vadászgépei kísérik a határtól Ferihegyig. A látogatás idejére a rendőrség Budapest ötven kilométeres körzetében légtérzárlatot rendelt el, aminek - mint Szabó Ferenc vezérőrnagy, a Köztársasági Őrezred parancsnoka mondja - a magyar légierő harci helikopterei minden eszközzel érvényt is szereznek.

A delegáció védelmét a rendezvények helyszínén és az oda vezető utak mentén Bush testőrsége mellett kétezer rendőr biztosítja. A hatszáz fős amerikai küldöttség érkezése és itt-tartózkodása idején jelentős változások lesznek a ferihegyi menetrendben, a biztonsági intézkedések miatt hosszabb ideig tart majd kijutni a reptérre. Szerda és csütörtök délután lezárják a gyorsforgalmi utat. A delegáció útvonaláról (lapzártánk után helyezi ki a rendőrség a megállni tilos táblákat) a parkoló autókat elszállítják.

Bush és szűkebb stábja eredetileg az új luxushotelban, a New York Palace-ban lakott volna. A biztonsági intézkedések azonban megbénították volna a fővárost (le kellett volna zárni a Blaha Lujza tér környékén a Nagykörutat és a Rákóczi utat), ezért az elnök biztonságáért felelős Secret Service egyetértésével Bushékat a Deák téri Hotel Meridienben szállásolják el. A látogatás idején a kisföldalatti biztonsági okokból nem szállít utasokat a Deák és a Vörösmarty tér között.

A Bush-látogatás idejére lezárják a Szent György teret, a Kossuth teret, a Citadellát és környékét, a Bazilikát és az ide vezető utakat. Három civil szervezet már jelezte, hogy az elnöki vizit idején tüntetni kíván, az egyeztetések a rendőrséggel még nem zárultak le.

Az 1956-os forradalom emléke előtt tiszteleg Bush amerikai elnök csütörtökön Budapesten, ahol egynapos hivatalos látogatást tesz Sólyom László köztársasági elnök és Gyurcsány Ferenc kormányfő meghívására. George W. Bush a második hivatalban lévő amerikai elnök, aki ellátogat Magyarországra idősebb George Bush 1989-es útja óta. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.