Farmalap

"Találgattam egyszer, milyen is a lábam. Aztán megnéztem, majdnem eltaláltam." Nehéz lenne eldönteni, miért is ez a Laár András-féle bökvers jutott eszembe, amikor a farmalapú támogatásokról szóló agrárügyi előterjesztést olvasgatni kezdtem. Ebből az derül ki, hogy 2,2 millió földtulajdonos alanyi jogon - pontosabban a földbirtoklás puszta ténye okán - juthat hozzá most összességében csaknem 300 milliárd forint támogatáshoz. Ez jogilag, elvileg egy jól beszabályozott rendszer lenne, valójában mégis maga a rögzült feketegazdaság, a regisztrált földtulajdonnal rendelkező, netán állatot is tartó kis- és őstermelő akkorát hazudik az adóhatóságnak, amekkorát akar, következménye nincs. Négymilliós árbevételig még adóbevallást sem kell készítenie. Közben magánbirtokok nőnek, növögetnek, autók és nagy értékű munkagépek hitelezéséről köttetnek komoly banki szerződések, ahol az állam némi garanciával is besegít - a falumbéli könyvelő meg azt kérdi, őt miért nem támogatja senki, ha ki akarja cserélni a számítógépét?

Válasz nincs, pedig ő is vidéki, ő is fejlesztésben gondolkodik.

Igazságosabb rendszert akarunk, tiszta viszonyokat - hangzik a szlogen, s ezt állítja parlamenti meghallgatásán Gráf József is. Ha pedig ez így van, először is azt kellene végre tisztázni, mettől és meddig gazdaság az agrárium, honnantól kezdődik a szociális (megélhetési) szektor. A hivatalos adóhatár ma négymillió forint, de erre egy okos könyvelő csak bólint: annyinak kell lenni? Annyi lesz. Ez van nálunk. Mi agrárgazdaságilag, vidékfejlesztésileg nem vagyunk a szavak és tények valódi értelmében az Európai Unió tagjai. Nehéz a papírra írt szavakkal vitázni. Igen, valóban elszakadt a termelés és a tulajdonviszony egymástól. Igen, az új rendszer - vagyis, hogy a termelési támogatás valóban a termelőhöz és ne a puszta birtokpapírral rendelkező tulajdonoshoz kerüljön - talán igazságosabb lehet, mint a korábbi volt. De itt mégis kissé messzebbre kéne tekintenünk. Senki nem hiheti, hogy az iszonyú készpénz- és egyéb fizetési gondokkal küszködő EU belső intézkedési rendszere sokáig elviseli azt, hogy Magyarország a szó valódi értelmében gabonahegyeket növesszen, hogy a földbirtoklás ténye önmagában kemény pénzek bevételezésének hosszú távú alapja lehet. Hát nem. Ma gabonát olcsón és gazdaságosan Dél-Amerika termel, bagóért hozza át az óceánon, mi pedig itt félig lejárt vekkerként szajkózzuk: a Kárpát-medence adottságai kedvezőek a megbomlott gabona-hús egyensúly helyreállítására. Vagyis, hogy egynémely állattenyésztési ágazatunk mélyrepülése esetleg függetleníthető lenne a világgazdaságtól, hogy a 101 euróért garantáltan, államilag megvásárolt gabona bármire is bázis lehet.

A mai magyar mezőgazdaság hihetetlenül nagy gonddal néz szembe. Miközben a földpiac és az ágazati ingatlanok egyre keresettebb területeivé válnak a különböző beruházóknak (vegyünk mintát némelyik szakírótól: a "karvalytőkének"), a másik oldalon maga a termelés értéktelenedik el. A mostanság sokat emlegetett farm pedig termel. Egy részét elszámolja, a másik megy a szürkébe. De közben ketyeg az a bizonyos vekker, és az ébresztőre is hamarosan sor kerül. Meg kell majd néznünk, milyen is a lábunk. És hogy eltaláljuk-e.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.