Zalacsány ütős írországi befektetői

Monstre földmunkákkal elkezdődött a zalacsányi golfpálya és az ahhoz kapcsolódó ötcsillagos hotel, fürdő, villanegyed építése. Az ír beruházók azt ígérik: a 18 milliárd forintos munkálatok során Közép-Európa legjobb golfparkját építik az ezerlakosú zalai községben.

A Zalacsány és Kehidakustány közötti 160 hektáros területen homok borít szinte mindent, s egyik napról a másikra újabb és újabb dombok, árkok, tómedrek, völgyek alakulnak ki az egykori szántón. Megállás nélkül dolgoznak a dömperek, földgyaluk, markolók, dombságot csinálnak a síkságból: két ír és egy magyar befektető tulajdonában lévő Zala Springs Resort elkezdte - mint ígérik - Közép-Európa legjobb golfpályájának építését.

A területen David Nelson - a pályát tervező Robert Trent Jones Jr. kiküldött munkatársa -, a kivitelezés helyi vezetője kalauzol végig, s rögtön a legnagyobb attrakcióhoz, a húsz méter magas mesterséges dombhoz vezet. Ez csak a termőföldtároló, mondja az ír mérnök, aztán magyarázni kezdi: a pálya építése azzal kezdődött, hogy "lehámozták és félretették" a két-három méter vastagságú termőföldréteget, nehogy homokkal keveredjen. Ezt követően kezdték csak el a tereprendezést: 400 ezer köbméter földet megmozgatva alakítják át Zalacsány határát úgy, ahogy Írországban egy számítógép mellett elképzelték a tökéletes golfpályát.

Amikor a terepet nagyjából kialakították, a munkagépek magyar vezetői ír specialistának adják át a volánt. A terep "finom hangolása" során már csak ők hajthatnak a területre, hogy David Nelson irányítása alapján, lehánthassák a néhány centiméternyi felesleget a dombtetőkről, vagy éppen mélyítsék kissé az árkokat, ha szükséges. A zalacsányi pályán a legrangosabb nemzetközi versenyeket is megrendezhetik.

David Nelson szerint a pálya nem csak a kivitelezés precizitása miatt lesz a legjobb, hanem azért is, mert a beruházást a világ legismertebb golfszakértői segítik. Az egyik befektető például Marty Carr, akit úgy mutat be David Nelson: aki Magyarországon a labdarúgásban Puskás Öcsi, az Írországban a golfban Marty Carr.

Kiss Antal, a Zala Springs Resort kommunikációs vezetője szerint nemcsak a golfpálya minősége, hanem az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások miatt is kiemelkedő lesz a zala-csányi komplexum. Az ötcsillagos szálloda mellett lesz wellnessfürdő, tucatnyi sportpálya, apartmanházsor, luxusvillanegyed - összesen mintegy kétszáz értékesítésre szánt ingatlan épül. Lovardát és még egy szőlőhegyet is kialakítanak, hogy saját bort szolgálhassanak fel a vendégeknek. Mint megtudjuk, a beruházás összes költsége 18 milliárd forint, s ezt az összeget az egykori híres játékos, ma már golfpályákat üzemeltető Marty Carr, az Írországban nagy ingatlanbefektetéseiről ismert Lewis család, valamint magyar befektetői tanácsadó partnerük, a sármelléki reptérben is érdekelt magyar Agustin Consulting Kft. teremti elő.

Várhatóan 2007-ben adják át a golfpályát, 2009-ben pedig - mint azt Geoffrey Lewis, a Zala Springs Resort elnöke korábban elmondta - már nemzetközi golfversenyt rendezhetnek Zalacsányban.

A beruházó ígéretei szerint sokan juthatnak majd munkához a pályán és a kiszolgáló létesítményekben. Balogh Józsefné, az ezerlakosú Zalacsány jegyzője szerint bár kevés a munkanélküli a faluban - pillanatnyilag hetvenöten nem találnak állást.

A jegyző szerint a község is sokat profitálhat majd a beruházásból, hiszen helyi adók révén bevételhez juthat az önkormányzat. Erre pedig nagy szükségük lenne: miközben ugyanis a falu határában luxusházak sora, világszínvonalú golfpálya épül, a községnek még az intézményei fenntartására sem futja az évi 180 milliós költségvetésből.

Hegedűs Gábor, a Magyar Golfszövetség stratégiai menedzsere szerint a zalacsányi beruházás - különösen a mögötte álló, a golféletben valóban tekintélyesnek számító szakembereknek köszönhetően - ismertséget hozhat Magyarországnak. Ahhoz azonban - teszi hozzá a szakember -, hogy hazánkban valódi golfturizmusról lehessen beszélni, jóval több pályára lenne szükség. Magyarországon ugyanis jelenleg mindössze tizenöt golfpálya működik, ráadásul ezek közül csak hat a nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas. Ilyen pálya Bükfürdőn, Alcsútdobozon, Tatán, Gödön, Szentlőrincen és Hencsén van. Noha pályából még kevés van, a játékosok száma egyre nő: a golfszövetségnek már 1500 tagja van, de becslések szerint 3000-en űzik rendszeresen ezt a sportot hazánkban.

Várhatóan 2007-ben adják át a golfpályát
Várhatóan 2007-ben adják át a golfpályát
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.