Putyin díszciviljei

Az orosz elnök korlátozza a nem kormányzati szervezetek működését, miközben azt hangoztatja, hogy számít az együttműködésükre. A megoldás: a kormány választja ki a civil társadalom képviselőit.

Oroszországban rengeteg nem kormányzati szervezet jött létre. 2005-ben már több mint 600 000-ret tartottak számon. A kormány mindig is bizalmatlan volt a civilekkel szemben, amit a színes forradalmak csak fokoztak.

Már a 2003-as grúz forradalom kapcsán rebesgették, hogy a Sevarnazde elleni felkelést nyugatról irányították. Az ukrán narancsos forradalom volt utolsó csepp a pohárban.

Putyin elnök két éve bejelentette, hogy határozottan fellép a külföldről támogatott szervezetek ellen. A titkosszolgálatok ezután kémkedéssel és külföldi hatalmak érdekében végzett aknamunkával kezdték gyanúsítani az emberi jogi és egyéb nem kormányzati szervezeteket. Idén januárban az elnök aláírta az Oroszországban működő külföldi civil szervezetek szigorú ellenőrzését elrendelő törvényt. Hiába tiltakoztak a nemzetközi jogvédő szervezetek és az amerikai kormány is.

Közben Putyin állandóan hangoztatja, hogy mennyire számít a civilekre. „A nem kormányzati szervezetek az állam pótolhatatlan partnerei lehetnek a legégetőbb problémák megoldásában” – idézi az elnök egyik tavalyi beszédét a YaleGlobal Online.

A Kreml úgy képzeli az együttműködést, hogy a civilek képviselőit a kormány jelöli ki. Ennek érdekében felállították a civil társadalmat reprezentáló Népi Kamarát.

Az idén megalakult 126 tagú testület vezetőjét és tagjainak egyharmadát maga az államelnök nevezi ki – olvassuk a Spiegel beszámolójában. – A tagok egyharmadát a testület elnöke szedi össze a hazafias civil szervezetek képviselői közül. A fennmaradó egyharmadot pedig a tartományi vezetők delegálják.

Az első Népi Kamara tagjai között főként tekintélyes tudósokat, papokat, érdemdús művészeket és kiérdemesült sportolókat találunk. Köztük vannak Putyin kedvenc oligarchái is. Természetesen a veteránok képviselői és a hazafias nőszervezetek vezetői sem hiányoznak.

A civil társadalomnak van hagyománya Oroszországban” – nyilatkozta Jevgenyij Velikov, a Népi Kamara első elnöke. A tekintélyes fizikus, aki a szovjet időkben a tudományos akadémia alelnöke volt, arra utalt, hogy Rettegett Iván már a tizenhatodik században önkormányzatot adott a falvaknak.

Moszkvai Putyin-ellenes falfirka
Moszkvai Putyin-ellenes falfirka
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.