Távozik a szerb kapitány
"Hazaérkezésünk után benyújtom a lemondásomat" - fogalmazott diplomatikusan a szerb szakvezető. Petkovic azután döntött a távozás mellett, hogy együttese nagy pofonba szaladt bele az argentinok elleni mérkőzésen (0-6), a C csoport második fordulójában.
A szerb-montenegróiaknak - akik korábban soha sem szenvedtek ilyen nagy különbségű vereséget világbajnokságon - az Elefántcsontpart elleni találkozó eredményétől függetlenül már megpecsételődött a sorsuk, hiszen két összecsapás után nulla ponttal és 0-7-es gólkülönbséggel rendelkeznek. Az ügy pikantériája, hogy épp kiváló védelmüknek köszönhetően jutottak ki a vb-re, hiszen a selejtezőcsoportban tíz mérkőzésen mindössze egyszer kapituláltak.
A távozó tréneren kívül a szerb válogatott Savo Milosevic, Mladen Krstajic és Predrag Djordjevic nélkül szerepel majd a jövőben, ők ugyanis már korábban jelezték, hogy a németországi viadal után nem kívánnak címeres mezben pályára lépni.
Nemzeti katasztrófáról ír a szerb sajtó
A szerb sajtó nemzeti katasztrófaként tálalja a labdarúgó-válogatott súlyos vereségét: a csapat pénteken 6-0-ra kapott ki az argentinoktól a németországi világbajnokságon. "Legyőzetve és megaláztatva" - hozza a Politika című napilap, melynek szakírója kiemeli, a nemzeti együttes az eddigi legsúlyosabb kudarcát élte át a vb-k történetében.
"Szégyent hoztak Szerbiára" - utal a Press a címlapján a szerb-montenegrói játékosok gyenge produkciójára. "Öt perc elég volt ahhoz, hogy a szurkolók jó hangulata alapvetően megváltozzon, fél óra elteltével depresszió lett úrrá rajtuk, a találkozó végén pedig egyenesen szégyellték magukat" - írja az újság a kommentárjában. Szinte valamennyi lap közöl képeket síró drukkerekről.
A Sportski Zurnal arról ír, hogy a szerb közvélemény magasra tette a mércét a csapattal szemben, ezért volt annyira fájó a bukás, a súlyos vereség és a korai búcsú. "Csak magunkat okolhatjuk a történtekért, egyáltalán nem számít, milyen játékerőt képviselnek az argentinok" - olvasható a beszámolóban.
(MTI)