Felejthető elefántok
A szakemberek nagy része által "minimum meglepetéscsapatként" vizionált együttes - túl az argentinok elleni vereségen - a hollandokkal szembeni tegnapi mérkőzés 27. percében már 2-0-ás hátrányban volt, miközben játékosai úgy közlekedtek a pályán, mintha unatkozó yuppie-k lennének. Igaz, a találkozó nyitómomentuma az afrikaiak megmozdulásához köthető - a kissé "elgondolkodó" Van Bronckhorst a tizenhatoson belül lerántotta a gyorsabb Ebouét, ám a tizenegyes elmaradt -, majd következtek Van Basten szövetségi kapitány kiválasztottjai. Előbb Van Persie a saját fölrúgása nyomán megítélt szabadrúgást vágta be tizennyolcról a jobb fölsőbe (noha a labda bombaként süvített, Tizié kapus még látványosan mellé is ütött), aztán Robben ugratta ki a leshatáron toporgó Van Nistelrooyt, aki nagy magányában higgadtan növelte az előnyt (2-0). Ezzel nagyjából el is dőlt a meccs - gondolhatta az ember, csakhogy a laza alapállású elefántcsontpartiak (miként az argentinokkal szemben) nekiláttak rohanni az eredmény után. Mindenekelőtt Zokora rúgott olyan keresztléces kapufát, hogy az csak na, majd Bakary Kone kapcsolt végre ötösbe, s a túlságosan ellazuló vetélytárs védői között pazar lövéssel vette be Van der Sar kapuját (2-1).
És akkor nagyjából ennyi. Tudniillik a második szakaszban az égvilágon semmi nem történt, hacsak annyi nem, hogy Drogbáék megkíséreltek minél több támadást vezetni - rendszerint a tizenhatos előterében elfogyott az ötlet -, illetve, hogy kétszer büntetőt is reklamáltak a gyönge fölényben lévő fehér mezesek, de hát ezen a szinten akármiért nem avatkozik közbe a játékvezető. Hogy a hollandok eközben mit csináltak, az akár kvízkérdés is lehetne, de segítünk: bekkeltek. Ezzel együtt a narancsos trikósoktól ne vegyük el az érdemet, részint mert a hatékonyságuk kivételes, részint mert - bármekkora közhely is - több gólt rúgtak. Ráadásul (szemben afrikai riválisukkal) az argentinokkal együtt simán továbbjutottak.
HOLLANDIA-ELEFÁNTCSONTPART 2-1 (2-1)
C csoport, Stuttgart, 52 000 néző. Jv.: Oscar Ruiz (kolumbiai).
Hollandia: Van der Sar - Heitinga (Boulahrouz, 46.), Ooijer, Mathijsen, Van Bronckhorst - Van Bommel, Sneijder (Van der Vaart, 50.), Cocu - Van Persie, Van Nistelrooy (Landzaat, 73.), Robben.
Elefántcsontpart: Tizié - Eboué, Kolo Touré, Meite, Boka - Zokora, Bakary Koné (Dindane, 61.), Yaya Touré, Romaric (Yapi Yapo, 61.) - Arouna Koné (Akalé, 73.), Drogba.
Gól: Van Persie (23.), Van Nistelrooy (27.), Bakary Koné (38.).
A C csoport állása
1. Argentína | 2 | 2 | - | - | 8-1 | 6 |
2. Hollandia | 2 | 2 | - | - | 3-1 | 6 |
3. Elefántcsontpart | 2 | - | - | 2 | 2-4 | 0 |
4. Szerbia és Montenegró | 2 | - | - | 2 | 0-7 | 0 |