A háború értelme
De mennyire meg lehetnek sértve azok az emberek - tízmillió mínusz néhány tízezren -, akik még csak Szlovákiába sem mehetnek. Itt számolják, hogy ha az eddigiekből levesznek úgy tizenötezret, akkor meg lehet-e élni.
Egy hete jelentette be a miniszterelnök az Új egyensúly programját, azóta azt méri mindenki, hogy ez neki mennyibe kerül. Nemcsak a nemzetközi minősítő intézetek botfülűek, amikor nem hallják meg a finomabb üzeneteket, hanem szerintem mindenki más is az. Szem elől veszítettük a program lelkét, oly tolakodóan nyomja magát felénk a teste. S ha tartósan nem ütnek át a reformvállalkozáson bal-polgári távlatai, akkor marad a füllentésen kapott jelen: tényleg nem ezt ígérték.
Pedig Gyurcsány óvatos volt. Nyugdíjhoz, családi ellátásokhoz nem nyúlt, az érzés mégis olyan, mintha ez történt volna. Nem hatol mélyre, de a felszínen széles mozdulatokkal kaszál. Nincs a társadalomnak rétege, amelyet ne kapna el. Csak amit 1995-ben még viszonylag könnyen el lehetett fogadtatni azzal, hogy a rendszerváltozás utolsó nagy kataklizmája következik a feltámadás előtt, az most már ennél bővebb magyarázatra szorulna. A büntetés itt van, a bűnt aligha veheti bárki magára. Bár valahogy megesett.
Idezilálódott egy hét alatt a nagyon is valóságosnak ható pátosszal bejelentett intézkedéssorozat. Az adóelkerülés hétköznapi kényszer-erkölcstelenségét sújtó lépések összebotlottak a nettó pénzvisszaszívással, lenyomva ezeken a pontokon az ügyet a programról a könyvelés szintjére. Az állam emelkedettebb szerepéről, egy felnőttebb társadalomról szóló mondatok pedig tényleg nem jönnek át a rivaldán. El sem indulnak már.
Kicsit úgy érezheti magát eközben a miniszterelnök, mint Halász Péter, aki - nagybetegen - megrendezte a saját temetését, hogy hallhassa a búcsúbeszédeket. Látszott rajta, hogy egyik sem tetszik neki igazán. Gyurcsány is egyre idegesebb, bármit mondjanak is. Nehéz is lehet felfogni, hogy a választási mámor után egy pillanat alatt magára maradt. Csakhogy neki még a beszédek után is rengeteg ideje és lehetősége van. A miniszterelnök nagy hibát követne el, ha most elhinné a saját új és kellemetlen szerepét, elveszítené a távolságot önmagához, a maga által előidézett helyzethez. Ha türelmét vesztené a jajveszékeléstől, amit maga váltott ki, s amire számíthatott is. Ha nem fogadná el, hogy ez a legkevesebb, ami az embereknek jár, a nagyvállalkozók pedig majd visszajönnek Szlovákiából.
Látszik, nehezen talál a miniszterelnök helyzeteket, mondatokat, amelyekkel magányosságát oldhatná. Ráadásul az államreformot a Fidesz jórészt blokkolhatja a kétharmados törvények miatt, ő maga láthatóan óvatos, és csak kerülgeti mindazt - tandíj, ingyenes egészségügy, lakástámogatás -, ami Orbán Viktornak újabb végszavakat adna. A saját tábor pedig mit ünnepeljen azon, hogy több lesz az adó és drágább a gyógyszer, ha a morális karakterű lépések neszét elnyomja a visszafelé tett lépések dübörgése.
Nemcsak a választási mondatok csalfák néha, hanem a kampányközönség feltétel nélkülinek mutatkozó odaadása is. Elveszíthetik szem elől egymást a felek. Találkozási pontként tűnhet fel viszont Gyurcsány Ferencnek egy nagyon régen, fél évtizede a Népszabadságban leírt gondolata: a "nagy nehezen összerakott Bokros-csomag nem elégedett meg a makrogazdasági stabilizációval. Azt is üzente az országnak: vége a szocialista jólét hamis, finanszírozhatatlan világának. Ez az üzenet megsértette az embereket, ráadásul egyes részei alkotmányellenesnek bizonyultak. A stabilizáció mindezek ellenére sikerült, önmagában valószínűsítve annak a vádnak a megalapozottságát, hogy indokolatlan volt ilyen mélyen beavatkozni a szociális biztonságot garantáló alkotmányos jogokba". Innen kell fordítani. A stabilizáció megint kevés. A jó háborút pedig a béke kedvéért vívják.