Tanuld meg anyád nevét is! Azért ilyen mondatra nehéz felkészülni lelkileg, és ha most nagyon gyorsan kellene elmagyarázni, mi is van mögötte, akkor csak azt lehetne mondani, hogy a futball. Minthogy minden mögött a futball áll; a legtöbb férfi arról álmodik, hogy a világbajnoki döntő 90. percében, 0-0-nál a saját buktatásáért megítélt büntetőt magamaga értékesíti, de, persze, nem úgy, hogy csak úgy bevágja, hanem előtte körbenéz a százezres tömegen, amelyben körúti betonasztalon sakkozó nagypapák éppúgy visszafojtani készülnek a lélegzetüket, mint azok a csajok, akik már alapból hanyatt vágják magukat csak azért, mert te futballista vagy, aztán az a kimért mozdulat, ahogyan leteszed a labdát a büntetőpontra, végigsimítod csapzott séródat, és nézel a kapus szemébe is hosszasan, mint a westernhős a végső lövés előtt, tudniillik most te vagy a hős, amint a labdát a balra mozduló kapus mellett a háló ellenkező sarkába gurítod. Erről van szó; leírható, megfogható tényállásról, mégis misztikumról. Vajon miért pucolják a nők olyan dühödten a sárgarépát? - búgja Latinovits a Szindbádban, és hány ilyen kérdés van még.

Verőfényes délelőtt volt... Dehogy volt az, rohadt szemét, esős, szeles idő volt, csak az ember mindig a szépre emlékezik, a dolgok az idő múlásával mind csodásabbá, naposabbá válnak, mint azok a közös, családi képek, amelyeken bekeretezve négy darab harminckétfog-mosolyt látsz, mutatva, hogy a közös élet, az önfeledtség kizárólag effajta fotográfiában összegződhet. Mocskosul szitált, ráadásul keresztbefújt a pályán, amikor Béla azt mondta, tanuld meg, tanuld már meg anyád nevét is, Peti; hangjában nem volt semmi fenyegető, legföljebb praktikusság, hogy ráfázhatunk, ha nem tanulod meg, márpedig most mi, itt egy közösség vagyunk, együtt sírunk, együtt sörözünk, és jön a csaló, aki ugyancsak meg nem értett zseni, sőt, kettő meg nem értett zseni, és nem kell hozzá két feles, hogy elmesélje neked, még a Cucu tanította beadni, Pistukámnak szólította és tegeződtek, amiből viszont egy szó sem igaz, de ez olyan történet, mint a "jobb-bekket játszottam a Pénzügyőrben" kezdetű, mivel megmagyarázhatatlan okból a hetvenes-nyolcvanas években, félresiklott önigazolásféle gyanánt, mindenki játszott jobb-bekket a Pénzügyőrben, amely szó/csapatnév igazából azt jelenti, és ez már alighanem szemiotika, hogy "majdnem válogatott futballista lettem, ám azért ez sem rossz"; szóval jön a csaló, és attól kezdve az ő kezében vagyunk. Ellenőrizheti az igazolást, és lehet, a számod-neved nem lesz elég, beleköthet bármibe: például abba, tényleg te vagy-e a Peti, és mi az anyád neve.

És akkor mit mondasz majd?

Peti, persze, nem volt Peti sem, és futballozni sem akart már azok után, hogy fél évvel azelőtt egy öltözőben föltette magának azt a kérdést, mi a rossebet keres ott, azok között az élvonalbeli gyökerek között, akik másról sem tudnak beszélni, mint a csajokról meg a kocsikról; külvárosi sáros, mély talajú pálya, inkognitó: ez éppen megfelel, itt lehet siratni a majdnemeket és az ifjúságot. Majd, esetleg, ha úgy akarja, a 83. percben megvillan két védő között, s igyekszik amilyen csöndesen, olyan suta mozdulattal a hálóba gurítani a labdát, hogy aztán lapítson, és senkiben még csak a kétség se merüljön föl, várjunk csak, honnan is jött ez a srác?, rendben van az igazolása?, neve?, anyja neve? Most tényleg: fussa le harmincszor azt a kopasz, dagadt Tisza-cipőst, s várja meg, amíg a kapus eldől egyszer, föltápászkodik, eldől még egyszer, és akkor, pontosan akkor...? Béla megmondta, ilyesmire, Petikém, még csak véletlenül se vetemedj; lehet, hogy nem is vetemednél, mert csak a tarcsiig jutottál, tényleg, te még ismerted a Blumi bácsit?, viszont baromi gyors vagy, érzed a zsét, ezeknek csak befigyeltetsz egy halk kettest. Mondta a Béla, aki a nyolcvanas években tényleg játszott a Pénzügyőrben, a Verebes el akarta vinni az ETO-ba, mert a régi korok klasszikus irányítóira emlékeztetett, akik még láttak a pályán és nagy, tért ölelő átadással dobták támadásba a csatárokat, és akikért 8-tól 4-ig frusztrálódó férfiak képesek voltak a téli edzőmeccsekre is kimenni. Peti állt az esőben, és arra gondolt, hogy világéletében utálta a keresztbe csíkos sportszárat, és a kölcsönkapott, feszes rövidnadrágban úgy néz ki, mint egy hülyegyerek, és még a futball értelmére se jött rá. Hogy az addig rendben van, hogy álom meg vb-döntőben bevágott büntető, csakhogy mi az egésznek, úgymond, globálisan a lényege? Egyáltalán kell-e egzakt magyarázatot találni valami olyasmire, hogy állsz ott ebben a penetráns időben, ahelyett, hogy aludtál volna fél tízig, és egy rossz ütemű (milyen is lenne a blaszháromban?) becsúszás nyomán szárkapocscsönttörést kaphatsz, és ha így lesz, hogy mondod el majd a röntgen előtt, igazából hogy' volt. Mi is volt? Hogy én anno... Aztán most hívtak a Béláék, erre valami miatt (de mi miatt?) lementem, elvették a nevem, szűk volt a nadrág és nem tudja elképzelni, egyszerűen nem tudtam megtanulni anyám nevét, mert az, hogy Petsche... Petschne..., ne, inkább hagyjuk; most miért néz rám így, doktor nő? Na jó, hát egzakt magyarázat nincs erre, bólintott Peti, és ettől olyan borzongató, felemelő, visszahúzó ez az izé; ezt igazából tényleg csak az tudja, akit rázott már meg az a hír, hogy SZEOL AK-Ú. Dózsa 4-1 (nyitófordulóban).

Ellenben eljött a 83. perc, és Peti, még szép, megvillant két védő között, s igyekezett amilyen csöndesen, olyan suta mozdulattal a hálóba gurítani... Miután ellőtte a labdát, még látta, amint a sárral birkózó kapus kétségbeesett mozdulattal a bal sarok felé kapar, kvázi lendíti testét, aztán már csak Bélát látta, a gólpasszadó Bélát, aki, mint Altobelli a '82-es vb-döntőben, extatikus állapotban rohan felé: Petikém, b'meg, ezzel a góllal maradunk bent, a k'va anyádat. Talán ez a futball értelme. Hogy a blaszhárom kiesési rangadóján, szemét időben, amikor már inkább elmennél a boltba a havi bevásárlásra, de mégsem, akkor tizenhét néző előtt olyan érzésed van, mint álmodban.

De te ébren vagy.

És a 90. percben, amikor - nyilvánvaló időhúzási szándékkal - elrúgod a labdát a rákba, a sínek közé, a csaló rád kacsint: szerintem szarul jönne ki, ha most kiállítanálak, Bandikám, ugye?