Az akció vezérlő központjában, Hawaiin azt vizsgálták, hogy milyen gyorsan lehet értesíteni az érintett államokat a közeledő veszélyről, és mennyire hatékony az egyes országokban a riasztás a helyi információs csatornákon keresztül.

A szökőár (cunami) - mint 2004 decemberében láthattuk - rendkívül alattomos természeti jelenség. Ha a tengerfenéken földrengés következik be, akkor egynéhányszor tíz centiméter magas hullám indul el a víz felszínén a szélrózsa minden irányába. A kicsi, de masszív hullámfrontot észre sem lehet venni a mindig hullámzó óceánok felszínén. A tengerrengés utóhatása akkor válik szökőárrá, amikor sekély vizekbe érkezik. Ekkor, a fizika törvényei szerint a hullámfront energiatartalmától függően házmagas vízfal csaphat ki a szárazföldre, letarolva a lapos partszakaszt.

A legnagyobb óceán térségében gyakran vannak tengerrengések (a gyakorlat alatt is volt), ezek azonban ritkán okoznak szökőárat, illetve gyakran csak a hullámverés erősödik meg rövid ideig a legközelebbi partszakaszokon. A riasztórendszer feladata az, hogy egy erősebb rengést észlelve a hawaii központból percek alatt vészjelzést küldjenek ki a legközelebbi országok számára. A figyelmeztetés lehet időjárás-jelentés, e-mail vagy faxüzenet. A tagállamok kötelesek gondoskodni a szükséges megelőző intézkedésekről, vagyis a tengerparti települések kiürítéséről.

A térségben egyébként már 1965 óta működik szökőár-előrejelző központ, de a másfél évvel ezelőttihez hasonló szökőár ritkán következik be, ezért nem dolgoztak még ki átfogó, összehangolt akciótervet a veszélyeztetett területek kiürítésére. A rendszert az Unesco óceanográfiai bizottságának vezetésével működtetik. Terveik között szerepel egy hullámmagasság-érzékelő kifejlesztése, amely bóják segítségével észlelné a masszív hullámfront elindulását.