Megannyi új reformkorról szóló megnyilatkozás után a régi-új miniszterelnök a múlt héten a nyilvánosság elé állt valóságos programja első fejezetével. A kormány megalakulását követő első napon megmutatta elszántságát: politikailag akkurátusan kiegyensúlyozott tervezetével hamarjában igyekszik rendbe tenni az államháztartást. Nem retten vissza a sokáig sikeresen tabunak minősített gázáremeléstől sem. Ám eddigi indítványai döntően adóemelések és más szokásos megszorítások. Egyedül általuk az ország még korántsem lép ki az évtizedek óta jellemző "húzd meg, ereszd meg" időszakok monoton ismétlődéséből.

A kormányfő számára a merész kezdeményezés jelenti ma a legkisebb kockázatot. A választási év túlköltekezése olyan hatalmas, hogy később még tetemesebb lehetne a politikai számla. A hiány nagysága, a forint árfolyamának megrendülése nélkül is mindvégig megkeserítené a miniszterelnök négy esztendejét. Márpedig Gyurcsány Ferenc láthatóan több kormányzati ciklust remél táborának. De elhatározása mégis csaknem halálugrás. A gazdasági növekedésnél messze gyorsabb jövedelemgyarapodást az állampolgárok régóta kiérdemelt jussuknak vélik. Éves bevételeik két-háromheti részének elvonását most nemigen tekinthetik másnak, mint rút megtévesztésnek. Ám a baloldal szavazói a választások után két hónappal aligha a Fidesz régi frontembereitől akarják hallani, hogy mennyire becsapta őket pártjuk. Mégis a miniszterelnök akár egy életre elveszítheti szavahihetőségét. Ugyanakkor, ha végig meggyőzően cselekszik, idővel nyugodtabb napokat nyerhet magának.

1990 óta először most nem az a párt diadalmaskodott, amelyik a legcsábosabb ajánlatot tette az embereknek. A választók a kormánytöbbség minden bukdácsolása ellenére sem kívánták a Fideszt a hatalomba visszahozni. A kormánytöbbség azonban nem kapott világos felhatalmazást a megszorításokra. A magyar politika összes vezetője ismerte az államháztartási hiány nagyságrendjét. Csakhogy senki sem akarta az ígéretlicitből való kimaradással veszélyeztetni sikerét. Kicsi és nagy párt csaknem egyformán pontosan az ellenkezőjét hirdette a voksolás után szükséges intézkedéseknek. A szocialisták még 2002-ben lényegében visszaadták a Bokros-csomaggal korábban elvont jövedelmeket. A jobboldal szorítása alatt kormányra lépő MSZP jóléti intézkedések sorával igyekezett konszolidálni hatalmát. Még sohasem készült a lehetőségekkel olyan kevéssé számoló költségvetés, mint tavaly. A teheremelésekkel ma lényegében Orbán Viktor legyőzésének az árát törleszti az ország.

A kormány tüntetően igyekszik a megszorításoknak baloldali jelleget adni. A kedvezményekkel élő külföldi tulajdonú vállalatok, a tőke- és a magasabb jövedelmek, az adóminimalizáló vállalkozások egyaránt számottevő többletelvonásokra számíthatnak. Az év eleji áfamérséklés és mostani adóemelés hatására lényegében megduplázódik az átalányadó (eva) terhe. Ami elsősorban a sokszor egyébként közalkalmazotti státusú, mozgékonyabb értelmiségi csoportok adózási privilégiumát csorbítja. Ám az egyik legtöbb bevételt hozó intézkedés, a húsz százalékban egységesített áfakulcs (Ausztriában 10 és 20 százalék) inkább az alacsonyabb jövedelműeket sújtja. Így részben az élelmiszerek és a gáz megemelt adója finanszírozza a tartós fogyasztási cikkek év eleji tehermérséklését. Az adóeltitkolás ellen tervezett intézkedések némileg kiszélesíthetik az adóalapot, azonban viszonyaink közt nemigen hoznak az előirányzottat elérő bevételeket. A magyarok ki nem állhatják a hirtelen jött gazdagokat, ám az államellenes kultúrában felnőtt, a különféle foglalkozások közötti jövedelemkülönbségek legitim mércéit vesztett társadalomban nem könnyen lehet változtatni az adóeltitkolás tömeges gyakorlatán.

A túlelosztás visszavételének politikailag legkevésbé költséges módja ezúttal is alighanem az inflációkeltés lesz. A folyvást magas államháztartási hiánnyal küszködő, súlyosan eladósodott Olaszország - adózás alól módszeresen kibúvó állampolgáraival - korábban rendszeresen valutája leértékeléséhez nyúlt. Ezzel egyszerre mérsékelte a belföldi jövedelmeket, és tette ismételten versenyképesebbé exportágazatait, idegenforgalmát. A vállalati terhek növekedése nyilvánvalóan rontja gazdaságunk versenyképességét. De az üzleti szféra adói még így is némileg kisebbek lesznek, mint Csehországban és Szlovéniában. Társadalmunk elöregedése és a sokáig elnéző rokkantnyugdíjazási gyakorlat következtében térségünkben nálunk legtöbb a nyugdíjas. Ez párosulva az elmúlt négy esztendő ugyancsak bőkezű nyugdíjemeléseivel szinte szükségképpen eredményezte a bérjárulékok tervezett csökkentésének elmaradását.

Az elmúlt választási ciklusban a nyugdíjak reálértéke gyorsabban nőtt a bérekénél. A radikális közgazdászok javaslataival ellentétben az MSZP legbiztosabb szavazóit jelentő nyugdíjasok mégis jobbára kimaradnak a célzott megszorításokból. Viszont a szintén inkább baloldali választó közalkalmazottak viselik majd minden bizonnyal a legtöbb terhet. Ők tudnak majd a legkevésbé kibújni az adóemelések alól, és hamarjában oda lehet állásuk régi biztonsága is. Eddig kétségkívül a közszférát érintették a legkevésbé az elmúlt két évtized néhol földindulásszerű változásai. Jócskán lehetne a közszolgáltatások hatékonyságán javítani, és a létszámon is akad mit csökkenteni. De a közalkalmazotti állomány radikális megkurtítása korántsem univerzális csodaszer.

A minisztériumok hatáskörmegosztásának átszabása, számuk mérséklése önmagában még nem reform, hanem esetenként tévútra vivő passzió. A tizedelésszerű elbocsátások után rendszerint hamarosan helyreállnak a korábbi állapotok. Így aligha esik majd reálértéken a 2002-es felére a központi államizgazgatás ráfordítása. A közhatalom által betöltött feladatok létszám- és költségigényének gondos felülvizsgálata, majd a kiadásokhoz képest kevés előnnyel járó teendők megszüntetése vagy ésszerűbb elvégzése nélkül nem lehet valóban jelentős és főleg tartós megtakarításokat elérni. A legerősebb érdekérvényesítő erővel bíró szervezetek egyébként is kivédhetik a megtizedelést. Az erőteljesen hangsúlyozott országgyűlési juttatásmérséklés során például inkább csak a legnagyobb tisztséghalmozók jártak rosszabbul. A bizottsági pótlékok 75 százalékos emelésével az eddig is mértéktartó képviselők jövedelme jelentősen növekedett. A különböző tisztségviselők, a miniszteri ellátmányt élvező alelnökök száma a csökkentés után is ötven százalékkal magasabb, mint 1990-ben volt.

A rigorózus megszorítások terveivel szemben a nyilvánosságra került reformelképzelések módfelett óvatosak. A halasztott tandíj rendszere úgy reméli a változást, hogy a költségeket a boldogabb jövendőre terheli. Csakhogy így nem igazán kerülnek a hallgatók erős megrendelői pozícióba, miközben a költségvetésnek sem enyhülnek még sokáig a gondjai. Az alacsony bérrel bejelentett diplomások örökre elkerülhetik a fizetést. A mindenkori ellenzék választások során ígérheti a végzettek számláin sokasodó adósság eltörlését. Ehhez hasonlóan "a fél doboz cigaretta" árának megfelelő vizitdíj sem igen javít az egészségügy finanszírozásán. A kisebb összegű, de azonnal fizetendő tandíj, és mondjuk a tényleges gyógyítási költségek tíz százalékát kitevő, évente legfeljebb százezer forintos térítés már inkább segítene. Ekként megmaradhatna a szabad orvosválasztás, és a betegek oldalán is megjelenne a költségek növekedésével szembeni korlát. Egyáltalán, világosabbá válna, hogy az egészségtelen életmód nem olcsó dolog. Mindent egybevetve jobb lenne, ha a költségvetés a szükséges többletbevételeket nem pusztán adókkal, hanem részben a felsőoktatási és egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevők díjaival teremtené elő.

A reformelképzelések közül még leginkább az állammal kapcsolatos részek kimunkáltak. A kisebb parlament elvileg általánosan elfogadott követelményét a kormány a német választási szisztéma átvételével gondolja elérni. Ezzel eltörölné a jelenlegi rendszer bizonyítottan szilárd parlamenti többséget adó, a koalícióképtelen rendszerellenes pártok számára előnytelen megoldásait. (Az új rendszer a kormánytöbbség mostani egyértelmű választási győzelmét szoros eredménnyé változtatná: a jelenlegi 34 fős többség alig ötödével kisebb parlamentben hozzávetőleg 6 főre olvadna.) Az előterjesztő alighanem megirigyelte a csehektől a sokadik parlamenti patthelyzetet, a németektől meg a második nagykoalíciót.

Örvendetes, hogy a kormány a körjegyzőségek kiterjesztésével, a kistérségi társulások támogatásával csökkenteni kívánja az önkormányzati kiadásokat. Ám a regionális rendszerre való áttérésnek már lényegesen kevésbé lennének előnyösek a hozadékai. Hazánknak nemcsak hiányoznak a tartományi hagyományai, hanem legalább ennyire nincsenek általánosan elfogadott regionális székvárosok. Budapest vonzása meszsze túlterjed Pest megyén, a többi központ hatása ellenben ritkán valóban nagytérségi. A tervezett régiók egymástól igencsak távoli, egymással sokszor csekély kapcsolatban álló vidékeket zárnának össze egyetlen közigazgatási egységben. (Többek közt Nagykanizsa Győr, Balassagyarmat Miskolc nagytérségébe kerülne.) A közigazgatás második szintje olyan távol kerülne az állampolgároktól és az elsőfokú hatóságoktól, hogy a társadalmi összköltségek alighanem növekednének. A kisebb megyék esetleges összevonása jobban illeszkedne a magyar településszerkezethez, mint a régiók erőltetése.

Gyurcsány Ferenc a parlamentáris észjárásnak megfelelően jobbára pártjának főembereit hívta meg kormányába. Nem kizárni akarta a hatalomból táborán belüli riválisait, hanem inkább beemelni óhajtja őket a közös felelősségbe. Ugyanakkor az ekként felállt kabinet távolról sem erős reformkormány. Számos miniszter csak korlátozottan alkalmas a változtatási szándékok tevékeny képviseletére. Nemigen akad, aki a kormányfőt igazán tehermentesítené: a miniszterelnöknek folyvást az első vonalban kell vitézkednie. Igazán karakteres pénzügyminiszter hiányában a megszorításokat többnyire maga a kormányfő jeleníti meg a választók előtt.

A miniszterelnök módszeresen törekedett a legfontosabb stratégiai ügyeket kivonni a tárcák hatásköréből. A törvénybe iktatott kormányzati szerkezet sajátos keveréke az elnöki rendszereknek és a nyolcvanas évek reformelképzeléseinek. Csaknem megszűnt a kabinetelv, az adminisztráció a kormányfő által hierarchikusan vezetett gépezetté válik. A miniszterelnökök Európában sokfelé már ténylegesen irányítják kormányukat. Mégis, általában továbbra is számolniuk kell a miniszterek érveivel, ellenvéleményével, így megvalósulhat a sokféle szempontot figyelembe vevő hatalomgyakorlás. A mai kormánytöbbségben lényegesen több a valóságos ellenpólus, mint Orbán Viktor idején, ám az elnöki jellegű uralmi szerkezet formalizálása előrehaladottabb, mint nyolc éve volt.

A két esztendeje még fölöttébb valószínűtlen választási győzelem után Gyurcsány Ferenc érthetően fölébe kerekedett pártja hagyományos érdekcsoportjainak. Az SZDSZ régi vezetőinek nincs erős képviseletük a kormányban. A kabinet valóságos terveiben minden eddiginél kevésbé érvényesültek a szabad demokraták szempontjai. A miniszterelnök most könnyen érezheti úgy, hogy a vízen is képes járni, ám ha mindent maga intéz, sebtében veszélyesen nagyra nőhet személyes felelőssége. A szocialisták valódi gyűjtőpárti sokszínűségük és főleg a kurdarcokból való tanulási képességük következtében előzték meg ismét a Fideszt. A sokáig meglehetősen unalmas, idejét folytonosan belső helyezkedésekkel töltő káderpárt, ha vereséget szenvedett, mindenkor megszabadult korábban sikert hozó vezetőitől is, és alaposan javított politizálásán. A mai miniszterelnök is szinte az egész pártelit akarata ellenére, a bázis támogatásával került tisztségébe. A túlságos egyközpontúság csupán rövidtávon növelheti a kormánytöbbség hatékonyságát. A Fidesz példája ugyancsak megmutatja, hogy az erőteljes visszacsatolások és a táboron belüli versengés hiánya mennyire visszavetheti egy politikai irányzat eredményességét.

A mégoly bátor gázáremeléstől sem lesz önmagában versenyképesebb az ország. Az egyensúlyzavarok enyhülésével ismét kezdődhet az osztogatás. Igazi sikerhez aligha vezethet a külső példák doktriner másolása. Az emberek nálunk minden leleményükkel kerülik a közterheket, miközben ingyenes szolgáltatások sorát várják az államtól. A mindenkori kormányoknak mégis ennek a bajosan megoldható feladványnak a keretei közt kell keresniük a magyar utat.